Itt az ideje, hogy mindenféle szemforgatás, képmutatás nélkül kerek perec ki merjük mondani: A vidék, a vidéki emberek 500 évvel le vannak maradva a múltban, egy feudális világban, feudális értékrend szerint élnek, az egyetlen dolog amit egy korhű középkori film forgatásához tennünk kell, hogy levetetjük a szántásban a parasztok lábáról a koreai gumicsizmát.
 
Egészen 2005-ig nagyjából jól megfért a vidék és a főváros egymással; bár a kultúrában, gazdagságban, szépségben, infrastruktúrában fényévekkel a vidék előtt járó fővárost mindig is divat volt a frusztrált parasztfalvak övezte kisebb-nagyobb tájvárosokban fikázni, ezeket a kritikákat egy jóérzésű pesti - hát még egy kultúrált budai - nagyvonalúan elengedte a füle mellett, esetleg finom mosolyra húzta a száját. "Pest zajos, büdös" - mondják gyakran azok a vidékiek, akik évente kétszer feljönne rokonlátogatóba és eljutnak esetleg a keleti vagy a nyugati pályaudvarig, hogy aztán néhány napon belül csalódottan és frusztráltan vonatozzanak vissza a tanyára. Egy jóérzésű pesti nem neveti ki, és nem is ítéli el ezeket a szerencsétlen, egyszerű gondolkodású vidékieket, hiszen egyrészt a legtöbb paraszt sohasem jut el Buda, a Rózsadomb és egyéb zöldövezeti, csendes, jó levegőjű, szép kilátással rendelkező utcáiba, így nem is tudhatják, hogy pest nem csak "zajos és büdös", másrészt a jóérzésű pesti tudja, hogy még a belvárosi zajjal és légszennyezettséggel járó problémák is messze eltörpülnek egy rendszeresen több ezer tonna állatszarral feltöltött több száz hektáros szántás mellett történő "élet" orrfacsaró bűze mellett. A városi, kultúrált ember egyszerűen csak feltekeri az ablakot és igyekszik gyorsan átállítani a klímát belső keringtetésűre, mielőtt akár csak az autópályán elsuhanva megközelíti az efféle vidéket.
 
2005-ben azonban egy tragikus, és sajnálatos fordulópont következett be Magyarországon; 5 évvel ezelőtt ugyanis a fejletlenségére, visszamaradottságára sokszor oly büszke vidék is tragikus módon eljutott arra a szintre, hogy a televiziókészülék mellé az internetet is bevezették a tanyasi, kisvárosi házakba.
 
A vidéki emberek felkészületlen elméjének találkozása az internettel azért is tragikus, mert a televízióval ellentétben nem csak maguknak mondogatják a mónika show után a kolbász és hagymaszagú megjegyzéseiket, hanem az új technológia interaktivitása miatt véleményüket sajnálatos módon sokszor megjegyzések formájában a fejlettebb, kifinomultabb kultúrával rendelkező városi ember számára is elérhetővé teszik.
 
"Redcap - 2010.06.16. 14:41:45 - Aranyos, ahogy meglepődik, hogy bizony az utcán megvernek embereket. Ez se sokat járt még vidéken, ahol simán agyonvernek, mer jó a dzsekid. Vagy megkéselnek, mer "mitnézel". Üdvözlöm önöket 2010 Magyarországán pesti buzikáim! Fáj, mi? Kár. Majd legközelebb nem az SZDSZ-re szavaztok."
 

Nem csoda hát, hogy a kisfasiszta pártok támogatottsága, a youtube-on népies zsidozó, cigányozó tömegek olyan nagy számban bukkantak fel az elmúlt években, sajnos, ennek elsődleges oka a vidéki internet penetráció. A kutya sem kíváncsi a kényelmes, budai vagy pesti villájában vagy lakásában arra, hogy a vidéki emberek hogyan túrják a földet, és mennyire utálják a cigányokat és a zsidókat. Sajnos, az internet segítségével a városi ember még inkább megdöbbenhet azon, micsoda szellemi sötétségben élnek a vidéki emberek, és micsoda betömhetetlen évszázados szakadék feszeng a főváros és a vidék között. Mégis, mit tehetünk? Sajnos, nem sokat. A vidéki emberek integrációjához, kiműveléséhez valószínűleg több generációnyi internet szocializáció szükséges majd. Addig is legyünk velük türelmesek és megértőek, és ha valahol dühödt, vidékies zsidózást vagy cigányozást látunk, csak csendben unlikeoljuk a kommentjüket, és reménykedjünk abban, hogy a tehénszartúró parasztjaink egy napon ráébrednek, hogy nekünk, városi értelmiségnek köszönhetik azt is, hogy tévéjük és most már internetjük is van otthon, amin keresztül most már szabadon szidhatják a cigányokat, a zsidókat, és persze a fővárosiakat is, a saját, nyomorúságos, idegen- és istenfélő, tehénszarszagban leélt semmitmondó életük miatt. 


A bejegyzés trackback címe:

https://bolcslazado.blog.hu/api/trackback/id/tr282087435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyikk 2010.06.16. 23:36:24

Hijjnye,de kattintékony förmedvényt okádtál ide!Lesz itt hirig,nem kicsi!:))))

dr.kakaósbögre 2010.06.16. 23:40:11

nem lesz ebből hirig.
azt hiszem megállapodhatunk abban hogy posztíró-lakjon akár a Rózsadombon-egy sötét paraszt.

Pass Container 2010.06.16. 23:44:15

@kakaósbögre: maga a posztíró is vidéki. csak fölkerült pöstre és édsanya büszkesége, a böcsészkaron.

Káposztakukac 2010.06.16. 23:44:57

nagyon jó... :P

a vidéki zsidózás meg a legviccesebb. hány zsidó is élhet bivalybasznád felsőn? :D

xtolzig 2010.06.16. 23:45:15

mentettem könyvjelzők közé, ez jó móka lesz:DDDD (majd hnap hajnal 4kor mikor kel a nép, kezdik az első szántást:D)

nothing.at.all (törölt) 2010.06.16. 23:45:48

:D:D:D:D:D:D:D:D
bezony, bezony.
olyan jó érzés, hogy a fővárosban sosem történnek ilyenek, és itt biztonságban vagyunk. ide kéne költöznie mindenkinek!:D

tompysoft 2010.06.16. 23:47:30

gratulálok. aztán majd ha a "falusi paraszt" a tehénszaros gumicsizmájában nem aratja le a búzát, nem lesz kenyér, te meg majd jól éhendöglesz... bunkó, sznob köcsög.

bohuš 2010.06.16. 23:47:59

Ez amolyan 2 in 1 bejegyzés, amikor a blogíró maga a troll?

becketman · http://putritours.blog.hu 2010.06.16. 23:48:04

Semmi baj: valakinek hülyének kell lenni ahhoz, hogy ő okos lehessen...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.06.16. 23:48:15

Az biztos, hogy ha a városlakónak pakolják ki a lakását kisebbségi elemek, akkor ugyanolyan "sötét" lesz, mint egy falusi. Egyébként a szakadékot messze nem az internet fokozza.

Fantómas 2010.06.16. 23:51:49

Ne hergeld a parasztot, mert még a végén belevádja a hátadba a rotációs kapát!

Aurian 2010.06.16. 23:51:59

Nem értem. Főleg, hogy Budapestről van szó.

A budapestiek nem rendelkeznek fejlettebb kultúrával, mindössze egy koszos, zajos nagyvárossal meg metróval.

A munkalehetőségeken kivül nem is tudok igazán mondani egy érvet sem mellette.

tbb 2010.06.16. 23:53:24

Szóval azt mondod, hogy az olyanoknak köszönhetjük az internetet mint te vagy? Nem vagy te egy kicsit beképzelt?

Voloka 2010.06.16. 23:53:56

Vazzeg! Ekkora baromságot!
Én 36 évig "ősbudai" voltam, de (szerencsére!) átköltöztem Kispest külsőre.
Azóta, a hideg kiráz, ha át kell mennem Budára! Ótvaros közlekedés, belbudán por, szenny,füst...Nagy szar az egész!
Ha fizetnének sem költöznék vissza Budára!

Káposztakukac 2010.06.16. 23:54:19

@kakaósbögre: idióta... irónia mond valamit?

asztalavisztababy 2010.06.16. 23:54:42

@tompysoft: izé, az a szo h "irónia" mond vmit? esetleg a "humor"?

Shaddam ' 2010.06.16. 23:56:14

Miért is csodálkozok az index címlapon?Na megyek kapálni hogy legyen zöldség a városi uraságnak...

xtolzig 2010.06.16. 23:56:47

@bohuš: van benne valami, de már 3x olvasom és még mindig fekszek a nevetéstől:D:D

@Aurian: állásfoglalás nélkül, de ez rólad állít ki nagyon nagy szegénységi bizonyítványt..

336 2010.06.16. 23:58:06

Bár kétségtelen, hogy a vidéki és a fővárosi lakosság problémái finoman szólva sem azonosak, sőt talán az életkörülményeik és az általános felvilágosultságuk sincs azonos szinten, de mindezek ellenére is, mint budai értelmiségi, ezt kikérem magamnak!

insert random 2010.06.16. 23:59:25

Jó cikk, egyetértek, támogatom az internet cenzúrázásának minden formáját! :)

www.SexHell.hu 2010.06.16. 23:59:49

Szánalmas ahogy az index gyakornokai "bekopizzák" az MTI-s híreket, a beteges újságíróik meg kurva kreatívnak hiszik magukat az ilyen indulatokat kiváltó blogokkal!!! Azt elhiszem, hogy az Uj Péter góré faszáúl kitalálta a blogoszférában rejlő lehetőségeket ( ezt egyébként az amcsiktól lopta ) de azért nem ártana valódi híreket is gyártani...

Uff, beszéltem!

éjjeli_alkesz · http://latensiszakos.blog.hu/ 2010.06.17. 00:00:02

hehe, a rendes sikeres pesti már rég Telkiből meg még száz ilyen helyről röhög azokon, akik ott ragadtak lakótelepeken, meg a dohos belvárosi gangos szarokban:)) és mivel van internet itten, a perioikoszoknak be sem kell járnia fizikai értelemben. viszont itt van rendes minőségi folyóbor, nem úgy, mint a grinzingiben.:)

tompysoft 2010.06.17. 00:01:00

@asztalavisztababy: Mond. De ez sem nem humoros, sem nem ironikus. Azt akkor illene belecsempészni a szövegbe.

snail1982 2010.06.17. 00:01:16

Öreg, nagyon remélem, hogy ez csak egy vicc.

Mert ha nem akkor:
a.) soha nem jártál vidéken;
b.) te vagy a legnagyobb liberálfasiszta a Gödörben.

kores77 2010.06.17. 00:02:14

Hogy mér' nem vót' az anyád picsája szecskavágó?????

kores77 2010.06.17. 00:03:46

Hogy mér' nem vót' az anyucikád feneke szecskavágó te pesti panelproli????

mayaesen 2010.06.17. 00:04:14

"A hülye ember azért hülye, mert nem tudja magáról, hogy az..."
A cikk írója pont egy ilyen ember, hiszen ha tudná, hogy az, akkor egy sort sem írt volna...
Megnézném, hogy Budapest vidék nélkül mit enne...Internetet, meg tv-t a cikk írójával az élen.
Jah meg persze SZÖLLŐT, meg LILA TEHENET!
Ugyanis Budapesten így ismerik.

Vilendor 2010.06.17. 00:04:31

Nem gyengén vagy hülye és sötét

kutyafej 2010.06.17. 00:05:19

@tompysoft: majd akkor behozzuk máshunnan, azt éhen döglik a büszke parasztya!

Noked-Lee 2010.06.17. 00:06:21

alap, hogy index címlap!

kutyafej 2010.06.17. 00:06:44

HALÁLI EZ A POSZT, NAGYON FEJÉN TALÁLJA A SZÖGET!!!!! Sok vidékei fasz bugris, bekaphattyátok! Két ty-vel!!! :)))

FrundsbergW201 2010.06.17. 00:07:12

A bölcs lázadó! Szánalmas hogy csak ennyit bírt ide izzadni.
Bár az ő egyszerű agyától -mellyel ilyen mélységes igazságokat ilyen könnyeden, lelkileg-testileg cizelláltan, rezzenéstelen vastag arcbőrrel tud a nép közé szórni- már ez is nagy teljesítmény lehet...tapsoljuk meg!

Wallstreetbull 2010.06.17. 00:07:42

Nem tudom ez mennyire irónia, de irónia nélkül is nettó igaz.

bigthereal 2010.06.17. 00:08:31

ez remélem, komoly, mert viccnek durva lenne...

Wallstreetbull 2010.06.17. 00:09:59

Azért bánt titeket a poszt, mert féjén találta a szöget igaz szittyák:))))??? gyűlölitek a pastieket, de azért majmoljátok naphosszat. A pasti módit:DDD

mortel 2010.06.17. 00:10:11

medwe.blog.hu/2010/04/08/vacpaor

A link és blog bejegyzése színvonala hasonló.

A link legalább vicces.

bigthereal 2010.06.17. 00:11:31

@Wallstreetbull: nettó idióta vagy, de felőlem lehetsz bruttó is:P

nothing.at.all (törölt) 2010.06.17. 00:12:46

hihetetlen mennyire nem veszitek a lapot. vidékiek-e vagytok?
(én igen!:D)

józan' 2010.06.17. 00:14:39

Hát, ha ez a poszt a "vidékiek" (egyébként kicsodák ők?) helyett valamely népcsoportról szólna, akkor ez a píszí vonalzójával mért legdurvább rasszizmus...lenne, de mivel az osztályharc egyes körökben legális, sőt példás dolog, ezért ez a szarhalmaz most az Indexen címlapján landolt.

Hadd gratuláljak, bölcs vagy'

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.06.17. 00:14:53

"...Szájszag
Izzadtságszag
Seggszag, hónaljszag,
Eltipornak..."

Vidéken úgy hívják azt a típust, amit a kedves posztoló képvisel, hogy "pesti bunkó"
Próbáltam iróniát, vagy vicceskedést találni az írásban, de sehogysem sikerült. Hát nem vagy valami nagy agy, drága barátom. Komolyan sajnállak.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.06.17. 00:18:29

Természetesen tisztelet a kivételnek.

gramercy 2010.06.17. 00:18:58

hehej, meg ilyet, sokat

kutyafej 2010.06.17. 00:20:58

éljen Buda sokáig,
a paraszt meg bokáig,
gázoljon a szarlében,
hogy az ura henyéljen!

hatR 2010.06.17. 00:21:02

kellene ide egy terkep, rajta bejelolve a sok visitor, meg erdekes is lehet az eredmeny :D

borovi 2010.06.17. 00:23:17

vidéki ember ilyen is van, meg olyan is. fővárosi ember is van mindenféle. te meg csak szimplán paraszt vagy.

tundrazuzmo (törölt) 2010.06.17. 00:23:46

Komolyan mondom a Redcap nevű csávóba több emberség szorult, mint a posztolóba. Ezzel nem szereztél túl sok barátot magadnak...

És ez független attól, hogy ki a jobbikos, vagy ki a zsidó, alleszusammen a vidéki magyarságot nem lehet taplónak bélyegezni. Nem szolgált rá. A posztíró viszont kezd rászolgálni...

józan' 2010.06.17. 00:25:02

@insert random: Nem, ennek semmi köze az iróniához :)
Az nem itt, és nem ilyen síkon kezdődik. :)

Ha irónia alatt a "hülye vagy! áhá, csak vicceltem!" szintű mókákat értjük, akkor nagy a baj.

Pass Container 2010.06.17. 00:25:11

Harmadszor végig olvasva se találok benne vicceset, se iróniát.
Legfeljebb öniróniát.
Wallstreetbull téged is csak akkor lát az egyszerű földmíves, mikor lehugyozza a földből kiálló gyökeret.

ORGASMUSFORSCHER 2010.06.17. 00:25:23

Haha, a posztíró vagy maga a magyar liberalizmus fogadott jóistene, tótawé elvtááááárs, vagy őnékije valami egyenesági leszármazottja. Tótawé írta valamikor, hogy mekkora genyóság, hogy a mezőgazdaságból élő 4 %-nyi népesség traktorral felvonul, lázad, miközben mennyi pénzt nyomnak a mezőgazdaságba. Ez kb. akkora baromság, mint ez a poszt. A főváros mekkora volt már 1945 előtt??? Ki tette ekkorává? Nem volt ott véletlenül egy közig reform? Hol volt a főváros része Csepel 1945-ben? Akkoriban a Rózsadomb is csak egy tehénlegelő volt.Amúgy az egész pénzkérdés. Ha van lóvéd, 50-60 millióból akkora házad van vidéken, amekkorában a pesti belvárosban 50 család lakik, 30-40 nm-es lyukakban. Én laktam Pesten is, Budán is, hát nem bánom, hogy már ismét vidéki vagyok. A bűz, a mocsok, a huliganizmus nyomai mindenütt láthatóak, a rengeteg hajléktalan, koldus, szemét, autó, kutyaszar, állandó dugók, idióta, ideges tömeg. na ez mind hiányzik vidéken. Aki nem teljesen hülye, az láthatja a statisztikákból, hogy az állatállomány fogy hazánkban, ez sajnos a teheneket is érinti, azaz sajnos nincs annyi tehénszar már vidéken sem, mint korábban. Ja és ha trágyázzák a földet, a szart beleszántják, azaz annyira azért nem bűzölög, de ezt felfogni csak ésszel lehet. Ja, és Demszky 20 éves pusztítása után nem igazán van mire büszkének lenni Bp-en. úgy szar az egész, ahogy van s a gátlástalan szerencselovagok birodalma. lásd a maffiózót, aki a Citadellánál azt csinált, amit akart hónapokon át, mert a hivatal tehetetlen volt, lásd a lenyúlós night club-okat, amik papíron hajléktalanok nevén vannak, lásd a szétbaszott Kálvin teret (építsünk még fel vagy 6 épületet oda, hátha egyszer összeér a tér 2 oldala s ezáltal meg is szűnik., a lepusztult Felszab. teret, a Blahát (bár ott a komcsik kezdték a régi Nemzetivel), az újraszétbaszott zsidóvárost Hunvald Giorgioval, a '45 óta rendbe nem tett Várnegyedet, a primitív, oda nem illő új épületekkel, a vár azon falrészét, amit mélygarázs miatt le kellett bontani, mert útban volt, a Kökit + környékét, a reptéri gyorsforgalminak becézett förmedvényt, a rengeteg elbaszott, rendbe nem tett utakat, az össze-vissza zajló útfelújításokat, a BKV-t Hagyóval, Kováccsal, stb, stb.nincs annyi hely az interneten, hogy minden negatívumot felsoroljunk Bp-ről. sajnos. és még finom voltam, nem részletezen a lakáskörülményeket, a távfűtés "előnyeit", a 100-120 éves lepattant házak "előnyeit", stb.

ORGASMUSFORSCHER 2010.06.17. 00:29:41

Ja, PC ügyben a kúrva anyját dr. Peter New elvtársnak, mert az index semmivel sem jobb mint a kurucinfo, meg a hasonlók.... vagy csak arról van szó, hogy a zindex kapja a lóvét a kormánypárttól, hogy a megfelelő retokiával szipkázza el a szélsőjobbosokat a saját sajtóornánumaiktól s jöjjenek át a zindexhez s így küzdünk a szélsőségesek ellen? vicces lenne....

tundrazuzmo (törölt) 2010.06.17. 00:31:39

@ORGASMUSFORSCHER: Ott a pont! Ezeket én is így látom, de ilyen összeszedetten nem tudtam volna megfgalmazni.

smartdrive 2010.06.17. 00:32:05

ez mehetne a gyűlölt ellenségeink blogba :D

rosetti 2010.06.17. 00:33:42

Akármi is volt a szándék, ilyeneket könnyű írni. Valami hasznos kéne inkább.

Kmg42 2010.06.17. 00:34:01

Sosem értettem hogy néhány pesti anyucikedvence miért hiszi magát többnek attól aki ugyan vidéken lakik de városban.
Vannak falun dúrva arcok de azért elég merész azt állítani hogy ebben az országban közel 8 millió földműves van. Az ilyen ember nem csak hogy műveletlen és tapasztalatlan de még egy elkényeztetett kis libsi is.
Ez a poszt egy nagy szar irónia és humor nélkül kizárólag a provokálásra megy.

Amúgy meg aki sokra van a rózsa dombbal az jöjjön el a soproni Lőverekbe és megtudja hogy mi az a friss levegő. :-p

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.17. 00:34:40

Van még mit tanulnod a profi Gyűlölt Ellenségeink blog írójaitól, de ígéretes.

dr. HáziMacska 2010.06.17. 00:43:17

Ez a post szol is valamirol?

nikon 2010.06.17. 00:45:13

hinnye wazz, nagyon eminensre sikerült kis poszt. Nem a modoros blogra készült?
Vagy valami kerületi tévé viccpályázatára? Amúgy mink vidéken azt, hogy kultúrált, azt két rövid u-val írjuk.
ebből se lesz Pulicer díj! És nem azér, mer egy makói parasztról nevezték el.

Buzzword 2010.06.17. 00:46:14

Swift Szerény javaslata a pasaréti gettó lakói felé, amely mérsékelt humorosságát combos controversy-növelő képességgel leplezi.

Helyes, de nem elegáns megoldás, drága kolléga!

xtré 2010.06.17. 00:50:23

hogy te mekkora f@sz vagy
azért is, amit irsz, és azért ia, amit nem

B3NZiN 2010.06.17. 00:51:33

hehehehe. tényleg le van maradva a vidék, mégpedig nagyon, de aligha hiszem hogy erről a vidéki ember tehetne.

Kókuszmenyét 2010.06.17. 00:55:13

Bár budapesti vagyok, a vidékiek nevében is kikérem magamnak! Rég olvastam ekkora általánosításokkal teli marhaságot!!! Ha eddig nem tűnt volna fel, lakóhelytől független, hogy ki mekkora bunkó!

xtré 2010.06.17. 00:56:14

bizonyítsd be az állításaidat, vagy kérj elnézést 8millió magyartól

ez még viccnek is rossz, de nagyon

2010.06.17. 00:57:31

A poszt célja az volt, hogy felmérje, mennyi agyatlan tahó van az országban, aki ész nélkül ugrik mindenre, aki imád, megsértődni és felháborodni, mert nem veszi észre, hogy az érzelmeire hatva az orránál fogva vezetik.
Ezért tudják őket ennyire behülyíteni a politikusok.

aBringakirály 2010.06.17. 00:59:39

Gusztustalan ember vagy, egy igazi pesti faszkalap. AZ ilyenek miatt, mint TE, nézik le a fővárosban született/nevelkedett embereket.

Jót tenne neked, ha 1 évig vidéken kellene élned, abban a helyzetben, munkából, ami ott elérhető.

Az internetkábelt meg a hátsó feledbe is dughatnád ennyi erővel, mert ami a fejedből kijön, azon az alvégi "gondolataid" is csak értelmesebbek lehetnek.

OdorEmma 2010.06.17. 01:00:53

...
Engedélyköteles bloggolás Bölcs Lázadónak?
...

Szeptim 2010.06.17. 01:01:36

Csak sajnos egy ideje már kezd a facebook is eljutni vidékre, és egyre jobban myvipesedik :(

dipl-o-mata 2010.06.17. 01:06:26

@ébrenjáró: végre valakinek feltűnt, a kísérlet úgy vélem sikeres.

gudmen 2010.06.17. 01:08:59

Nem a vidék vs. föváros ennek a posztnak a témája és a célja, hanem a gyülöletkeltés, az uszitás, a társadalom különbözö osztályait, rétegeit egymás ellen hangolni -cigányok vs. magyarok, közalkamazottak vs. vállalkozok,betegek vs. orvosok, "fasiszták" vs. antifasiszták-. Az utobbi 20 év bebizonyitotta a "liberális" baloldal ehhez és a rettegéshez kitünöen ért. Valaki még bedöl ennek? Hányszor akar még a baloldali "értelmiség" önös érdekböl tüzet szitani ebben az országban? Április 25.-étöl ez a korszak lezárult, van néhány akarnok uj péter közülük csak az egyik,dessewfy tibor,debrecezni józsef, stb.
Tovább kellene lépni fiuk..

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.06.17. 01:09:13

Igaza van!! Mire van akkora arca a vidéki sutyó parasztoknak hogy tele komentezik a blogokat?? Budapest termeli meg a GDP nagy részét mi tartunk el titeket parasztok!! TÖBB TISZTELETET!! Köszi a postot postolo!!!

2010.06.17. 01:12:04

aki gondolkodik mennyire komoly a cikk olvassa már el a blogon található másik postot :)

VDJ 2010.06.17. 01:16:12

Kedves Bölcs Lázadó!

Vidéki létemre szerintem előbb volt internetem, mint neked. '96 óta van bekötve. Javíts ki, ha tévedtem és neked volt előbb. Bár a munka miatt Pesten élek már... túlzás azt érzékeltetni, h az értelmiség csak itt van jelen. Tanárok, orvosok jogászok, mérnökök vidéken is élnek, dolgoznak... Szerintem ne mérgelődj a vidékieken, én sem mérgelődöm azon, hogy beskatulyáztál minket. Teljesen normális, hogy egy ingergazdagabb közegben másmilyen lesz az ember. Mellesleg ahány ház, annyi szokás. Vidéki és vidéki között is van különbség, ami meglepő lehet egy kis országban:)

gitáros 2010.06.17. 01:21:19

Csodálatos, kurva jót röhögtem, köszi!

Főleg, hogy a posztban elemzett közösség tagjai szépen besorakoztak az értetlen, ostoba kommentjeikkel, észre sem véve, hogy _róluk_ szól a poszt...
:))))

gitáros 2010.06.17. 01:22:55

@gitáros:
És persze az irónia mint olyan sem mond nekik sokat...

Tojglitojas 2010.06.17. 01:29:26

Persze, ha figyelmesen olvassátok, egyértelmű az irónia ebben a posztban.
Megkockáztatom, a fővárosiak sokkal inkább kikérhetnék ezt a posztot, mivel őket cikizi ki jobban, „szélsőségesen kimaszkírozott bunkó pesti sztereotípiákat” hangoztatva. Ettől független lehet ezt kísérletnek nevezni, mégis értelme nem sok van az ilyen posztoknak.
Ha teszem azt besétálok Bölcs Lázadó kedvenc kocsmájába és belehugyozok a sörébe, hangoztatva, hogy ez csak poén volt, akkor két dolog történhet. Bölcs Lázadó nevetgélve megissza, ekkor ugye egészségére és ígérem máskor is folytatjuk a poént, ha már így tetszik neki :). A másik lehetőség, hogy Bölcs lázadó nehezményezni fogja a sörébe pössentésemet és akkor a reakciójától függően buta erőszakos humortalan faszfejnek fogom hívni, akit ugye milyen könnyen lehet manipulálni :)
Szóval az ilyen polgárpukasztó baromságot normálisabbak kiskamasz korban kinövik. Bár én is ismerek olyan liberális értelmiségét (természetesen bölcsész a lelkem), aki úgy gondolja az a fasza lázadás, ha valaki himnusz alatt hangosan fingik vagy botrányt csinál egy esküvőn. Post író mehetne egy borsodi cigánytelepre is, romákat tesztelni vagy fradistákról is tolhatna egy hasonló irományt, amit a keménymagnak olvasna fel. Kurva sok értelme lenne.
Szerintem Bölcs Lázadó ezen alkotása lázadásnak elég gyenge, bölcsességnek pedig…
Bár, az objektivitás kedvéért 1-2 poén tényleg ült :)

Tojglitojas 2010.06.17. 01:32:16

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: Már éppen hiányoltam egy hasonló értelmi színvonalú kommentet is. Múltkor két közalkalmazott győzködött, hogy ők tartják el az országot, mert lám náluk mindenki rendesen van bejelentve és ők mennyi adót fizetnek. Sőt ha mindenki közalkalmazott lenne, nem kellene APEH és felvirágozna az ország :)
Lehet a rokonaid voltak... :)

Archenemy 2010.06.17. 01:34:04

fake blog, nézzétek meg a többi írást

akik meg a kommentelőkön röhögnek, azok kapjanak már magukhoz

hogyhogy az ilyen hejdevicces provokatív trollkodó cikkeken éppenvéletlenül mármegint a vidékiek/vallásosak/jobbosok vannak "viccesen" osztva, és sosem mondjuk az ateisták, liberálisok vagy homoszexuálisok, inkább ez kéne a nagy kérdés legyen

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2010.06.17. 01:38:27

Úgy látom ehhez az íráshoz egyértelműen a 2008-as Nyírpatományosi Döntés adta az alapot:

bolcslazado.blogspot.com/2008/09/cl-vissza-mltba.html

Szeptim 2010.06.17. 02:01:12

Most már végre értem a liberálisgyűlölet gyökerét. Liberális = a dekadens pesti, akinek mindent lehet. A szadesz korrupcióbotrányai nem adhattak okot a jelenségre, hisz a tanyára még az újságok sem jutnak el! Nem is olvasnák hisz nincs rá idejük a hurkatöltögetés közben!

xl 2010.06.17. 02:11:56

@Archenemy: hát ez tényleg furcsa.
Mondjuk az ilyen írások többsége nem az ateistákon/liberálisokon/homoszexuálisokon viccelődik, hanem a vidékieken/vallásosakon/jobbosokon, szóval nagyon meglepő, hogy ők reagálnak felháborodottan nagyobb számban...
De igazából mindegy is mit mondok, mert nyilván egy vidéki vallásos jobbos vagyok, szóval csak az indulat beszél belőlem.
Amúgy meg ha nem olvasol vissza pár bejegyzést, szerintem nem igazán jön le, hogy ez irónia lenne, bár lehet, hogy csak azért, mert vidéki vallásos jobbos vagyok.
Lehetne ezt kicsit normálisabban is csinálni, mert bár engem nem akaszt ki, azért én megértem, hogy ilyen sokan felháborodnak rajta.

xl 2010.06.17. 02:13:44

@xl: ja, és mielőtt félreértené valaki, nem az idézett kommentelőnek akartam beszólni, csak arról jutott eszembe ez.

Leon Osman 2010.06.17. 02:37:50

Rémes, hogy ilyen baromságokról poszt születik...de hát valamiből élni kell...

CApa (törölt) 2010.06.17. 02:41:08

Tök jó poszt. A sok idióta kommentelő bizonyítja...

gudmen 2010.06.17. 03:18:32

humornak, ironiának izléstelen..ellenben ha nem ezért készült, akkor viszont demagog.

Mike36 2010.06.17. 03:30:23

hehehhe, jópofa cikk
annyit tennék hozzá, tőzsgyökeres budaiként, hogy a lapálylakók bugrisok

Mike36 2010.06.17. 03:40:59

mennyi szánalmas hörgő irkált ide
legyetek picit lazábbak
miért kell egy nyilvánvaló hülyeségen így kiakadni?
pont arra volt jó a cikk, hogy mennyi intoleráns frusztrál baromarcú olvassa az indexet

belekotty 2010.06.17. 04:31:02

Én a 8. kerület legsötétebb bugyrából kerültem a III. kerület legelitebb részére, úgy hogy külföldön szedtem össze a pénzt rá és két ELTE diplomám van. De eszembe nem jutna lenézni a vidéki embereket. A legordasabb eszmék és a legpofátlanabb csalások bizony Buda elitnegyedeiből érkeznek sokesetben.
Szóval ezért a blogért kár volt...
Az én szememben egy ugyan műveletlen, de güriző parasztember többet ér, mint az állam csöcsén éldegélő és a nagy semmit kutató, szellemi onániát folytató egyetemi tanár, aki szarrá publikálja magát az interneten.

SzaGyu 2010.06.17. 04:57:04

Ez a POSZTOLÓ EGY NAGY ÁLLAT!!!
Csak annyit írnék neki (ha elolvassa):

POSZTOLÓ. Nagy az isten mezeje és te odavaló vagy. No nem napozni. Szántani. De nem te fognád ám az eke szarvát, neked kellene húzni. TE ÖKÖR.

kasztor 2010.06.17. 05:07:23

Műbarom!
/Az igazi az egy hasznos lény./

BKV reszelő 2010.06.17. 05:18:53

@belekotty: Melyik része elit óbudának ? Csak nem a volt szeméttelepre épült, lakótelepre néző hegyoldalra gondolsz a Margit Kórház mellett ?!

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.06.17. 05:38:03

protestálok vidéki lakosként. sőt továbbmegyek: attól, hogy budapesti vagy nem magasabb az iq-d, mint egy vidéki macskáé. a szomszéd kutya ennél jóval értelmesebb...
egyébként megnézném, ha itt a belvárosban a sétálóutcán valaki felszántana párszáz hektárt. a legrosszabb szag itt akkor keletkezik, amikor... khm értitek, amikor kábelt fektetek. kultúrált budapestiként biztos az is virágillatú lenne.

baglama 2010.06.17. 06:11:16

hagyjátok! ez egy gyáva provokátor. Az ilyen szokott köveket dobálni, meg kukákat gyújtani.

Alhazred 2010.06.17. 06:12:19

azért milyen sokan komolyan vették már a postot.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.06.17. 06:12:43

bocsesz, annyit még hozzáfűznék, hogy a méltán híres parkolási és közlekedési "kultúra" is sok mindent elárul a budapestiekről. sőt, ha egyik gondolatomat a másikba fűzöm, az autók értékéből ítélve a legnagyobb f@szparasztok éppen a rózsadombon laknak...

gaborr11 2010.06.17. 06:21:08

Soviniszta, pofátlan, nagyképű, provokáló írás ez kéremszépen. Mi az, hogy tehénszarútró vidéki paraszt?Én is vidéki vagyok, és úgy érzem, hogy inkább csak te hordod fenn az orrod. Szerinted mi az, amiben a vidék el van maradva?Internet?Van ADSL, vagy optikainet. TV?Van UPC,minden. Telefon? Képzeld még faluba is tudnak kötni IPTelefont, de még IPTV-t is!Nahát!De mi ezt csak nektek köszönhetjük. Ha Jedlik bazmeg nem találja ki VIDÉKEN a dinamót, akkor most nem tudnál ilyen égbekiáltó faszságokat irogatni a - valószínűleg - Maceden - de persze ha Pest nem lenne, akkor nem lenne Magyarország se. Pesti liberális faszkalap, esnél bele komolyan dihidrogénoxidos kátyúba.
Üdv, egy feldühödött vidéki paraszt.

gaborr11 2010.06.17. 06:29:47

BTW remélem ez most komoly cikk volt, mert iróniának azért elég durva!

sjz 2010.06.17. 06:35:33

Hehe,
akkor néhány mondat.
Kétségtelenül irónikus a poszt, de lehetne jóval irónikusabb és humorosabb.
A témához annyi megjegyzésem lenne, hogy tapasztalatom szerint, nem a tőzsgyökeres fővárosiak a legbunkóbbak, bár akad köztük is elég, hanem az odatévedt és ottmaradt pariza triznyákok, akik verik magukat, hogy így pesti, úgy pesti, időről időre felkapnak egy-egy idegen szót pl.: cool, akkor egy ideig minden cool, stb. Kicsit megpiszkálva a dolgot meg kiderül, hogy született: Sóderkülső, Lapálymagos, Veresegyháza, Balassagyarmat (nem mintha ez baj lenne, inkább a viselkedés az) meg ilyesmi. Továbbá jelentem a zsidózás témaköréhez, vidéken sokszor több ortodox jelenik meg egyes helyeken, egyszerre, mint Budapesten egész évben, pl.: debreceni zsinagóga és más emlékhelyek. No a cigók se maradjanak ki, remélem mind (aki nem rendes, dolgos) "fel"költözik lassacskán Bpestre.

Puch Cavette 2010.06.17. 06:40:52

Bar a poszt csodalatos ironiaja a fovarosiak ele allitott volna gorbe tukrot, a kommentekbol ugy tunik, ez a puska epp a masik vegen sult el. Minden videki budos paraszt, meg az ecceru viccet se erti! :)

öcsi55 2010.06.17. 06:54:28

Nyugat- magyarországtól Budapest nagyon
keletre van, minden szempontból.
Mondhatnánk azt is,hogy az már a Balkán.

klacus 2010.06.17. 07:05:35

Muhaha.

Vidék kontra Pestre alapozott sok-sok komment?

Jó ötlet. A gond az, hogy nem elég éles az ellentét. Továbbá sok városban lakó, nem éppen Pesti- budai költözött vidékre, mivel a bejárást könnyebb felvállalni, mint a sokszor élhetetlne környezetet.

De valóban milyen jó is Budán egy 2 szobás 54 nm-es lakásban élni, miközben ennek áráért egy 200-nm körüli házat lehet építeni kb 30 km-el délebbre.

belekotty 2010.06.17. 07:09:08

@BKV reszelő: Rosszul vagy tájékozódva, az sem a szeméttelepre épült. Mellé. A volt szeméttelepen meg 2 méter agyag van, nem zavar az senkit. Mellesleg én az erdő mellett lakom, kicsit odébb és kicsit feljebb. :-))
Amit említesz, ott egyébként én sem vennék házat a forgalom miatt.

R0fike 2010.06.17. 07:15:53

Ebben az írásban csak egyes hozzászólások olvasása után vélem felfedezni az iróniát. Nagyvonalú leszek, így értelmezve mulatságos!

Egyébként meg a "kulturált fővárosiak" nagy része nem is túl régen "bunkó, kolbász, fokhagyma és gumicsizmaszagú" paraszt lett volna, ha nem esik ki a kezéből a kapanyél. Most csak a szájából lóg ki.

kaffogó hebrencs 2010.06.17. 07:17:57

A vidéki emberek tényleg frusztráltak. Nem kicsit, nagyon. Én magam egy vidéki nagyvárosban élek, az itteniek meg frusztáltak Budapest miatt, egyfolytában azon rugóznak, hogy "mennnyire nem is vagyunk lemaradva".
Röhejes. Még az értelmesebbjénél is tapasztalható, a hülyébbje meg, áá, kár volt beléjük a közoktatás.

Csore60 2010.06.17. 07:18:11

Az irónia nagyon kényes. Csak akkor működik, ha valakinek kellőképpen kifinomult a stílusa, megfelelően intelligens hozzá.
Az irónia lényege, hogy az olvasónak nyilvánvaló legyen, a szerző - miközben kellő komolysággal értekezik az adott témáról - egyetlen leírt mondatával sem ért egyet, sőt az ellenkezőjét gondolja mindannak, amit megfogalmazott. Ajánlom a posztíró figyelmébe Swift Szerény javaslat című pamfletjét.
Amíg keveredik az írásban a személyes meggyőződés és az irónia, addig a szerző simán csak sértegeti mindkét érintett felet.
Mellesleg mindezt egy vidéki tahó jegyezte meg.

Torz 2010.06.17. 07:19:42

Sikerült a szegénységi bizonyítványt kiállítani magadról. Változtass nevet!
A bölcsesség nagyon távol áll tőled, ami ellen lázadsz - szánalmas. Javaslom a "Korlátolt Ex-Bölcsészhallgatót". Gyaníthatóan liberális mivoltod ellenére eléggé fasisztoid bejegyzést sikerült írnod. Akár abba is hagyhatnád.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.06.17. 07:25:41

Háát. Olyan A király új ruhája mese jellegű. Amiben, aki a valóságot látja, az a "vidéki ember"...

Bloberf 2010.06.17. 07:32:10

Ha a vidék le van maradva akkor azt is meg kell tárgyalni kiknek a hibája ez? Az meg, hogy van TV meg internet? Mi köze van ehez a fövárosnak? Hacsak a TV is meg a net is nem a fövárosi (rózsadombi) értelmiségiek találmánya.

metal · http://electric.blog.hu 2010.06.17. 07:32:50

Nem városi értelmiségi vagy te, hanem egy hülye bölcsészhallgató! Érdekes lenne, ha neked köszönhetnénk az internetet.

józan ész 2010.06.17. 07:34:04

Az írás és a hzzászólások együtt már majdnem reprezentatív mintát képeznek egy szociológiai felmérésre az ország mentális állapotáról.Hozzászólásom tényével magamról is kiállítottam a bizonyítványt... sajnos aki korpa közé keveredik...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.17. 07:39:09

Szép bizonyítványt állít ki az ország szellemi állapotáról, hogy ennyien komolyan vesznek egy láthatóan szándékoltan eltúlzott, ironikus írást.

Gaham 2010.06.17. 07:52:10

a tanulás nem lopás. a lopott windows-oddal ellentétben :-D

metal · http://electric.blog.hu 2010.06.17. 07:54:28

@agyvihar: Az a baj, hogy ez az írás minden, csak nem ironikus! Lehet, hogy a szerző annak szánta, de nem sikerült. Így csak egy fennhéjázó, bunkó sértegetés lett belőle.

teabore 2010.06.17. 07:55:27

@agyvihar: "láthatóan szándékoltan eltúlzott, ironikus írást."

Az a gond, hogy ez valahogy nem jött át - illetve, hogy nálunk, Magyarországon már annyi minden "irónikus"-nak gondolt dologról derült ki később, hogy véresen komolyan gondolták, hogy az ember már nem is keresi az iróniát.

Egyébként Debrecenben és Nyíregyházán is van metró. Pontosabban Metro. :D

Andriska_J 2010.06.17. 07:56:08

Hát jah, a kényelmes budai villában valószínű könnyű pofázni lefele, meg lesajnálni szegény vidékieket.

Először is: köszönjük vidéken jól vagyunk, megvagyunk, és meg is leszünk a főváros nélkül is...

Ami viszont felháborít: Magyarország lakossága 10 millió fő - kerekítve, ebből max 2 millió lakik azon a fényes Budapesten. Érdekes dolog hogy, a legtöbb állami támogatást az adófizetők pénzéből a nagy főváros kapja. Lásd pl BKV, amely csak idén 23 milliárd ft-ot kapott plusszba. Miközben egy másik állami cég, melytől kb. 10 ezer ember napi megélhetése és egy régió sorsa függ szó szerint, évi 4 milliárd ft-ot kérne hogy fent maradhasson, mégis a bezárás fenyegeti...

Vajon ez igazságos?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.17. 08:01:51

hogy a Rózsadombon jó a levegő? akkor nézd már meg a Zöldlomb utcán ARASZOLÓ, körúti forgalomnak megfelelő mennyiségű autót egész nap. Meg azt a büdöset, ami ott van ettől a forgalomtól a Kolossy tértől Kiscelli múzeumtól a hűvösvölgyi útig. Jah, hogy a bekötő utakon nics forgalom? De a levegőnek semmi sem vet gátat, így ott is jelen van a kipufogó gáz okozta légszennyezés

józan ész 2010.06.17. 08:03:50

@agyvihar: Kösz , hogy nem vagyok egyedül

Krinyo 2010.06.17. 08:04:45

Ez gondolom vicces akart lenni, csak nem sikerult.

Zsoo 2010.06.17. 08:06:05

Kedves Bölcs Lázadó!

Ön az elmúlt 50 év terméke!
Az ország sokat köszönhet a szocikat hatalomba szavazó proletároknak!
Budapest jelen állapotában a világ szégyene!

Zsoo 2010.06.17. 08:10:42

@agyvihar: Szép bizonyítványt állít ki az ország szellemi állapotáról, hogy ennyien komolyan vesznek egy láthatóan szándékoltan eltúlzott, ironikus írást.""

Én szégyellem magam emiatt az íromány miatt, kedves gyurcsány rajongó!

Inkább cinikusnak gondolnám, Viktor megmondta, amíg nem küzdjük le e mindent elborító cinizmust addig nincs előrelépés.

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2010.06.17. 08:16:28

Ismét bebizonyosodott, hogy nagy az Isten állatkertje... Kár hogy nagyon alacsony a kerítés!
Tisztelettel üdvözlöm a posztoló egyenesági nőnemű rokonait.

Zsoo 2010.06.17. 08:18:49

Az igazság az, hogy a fővárosiak egy részének kisebbrendűségijük van! Azzal igazolják magukat, hogy a vidéket ocsárolják. igazi proletár gondolkodás ez. Nagy a sötétség az ilyen embertársaink agyában!
Üdvözletem a belvárosból!

ati27 2010.06.17. 08:20:23

Hm..

A vidéki le van maradva. Egy 1400-as lélekszámú faluban nőttem fel.Kulturálisan elég elmaradott hely: Valamikor a 80-as években nőttem fel. Kultúra ennyi volt: Könyvtár, szakkörök, sportegyesület. Csillagász szakkör, és még sok más. Ja lehet színház nem volt, de sokan eljártak, még a "nagyfaluba" is.(lehet hogy az egy emberre levetített "kultúráltság" már akkor magasabb szinten állt, mint most Bp-n.. Haveromnak már 95 körül volt internetje, 486dx2-es gépe. Már akkor mp3-at készítettünk dos ablakban fél nap konvertálási időkkel. Lehet hogy, a posztoló ebben az időben még valami panel 8 emeletén anyuci kezéből élvezte a csodálatos angyalföldi panorámát.. No mind1 az is egy opció. És igen nagyapám paraszt volt. Apám egszerű kömüves: aki mindig azt mondta "tanulj fiam!"Volt kisebb méretű gazdaságunk. És tényleg raktam nem kevés trágyát "vasvellával" kertészeti lakcipőben. (tudja a kedves posztiró, hogy a trágyával trágyázták anno a földet, és abból lett a kaja? Esetleg tudja a kedves posztiró hogy műtrágyával is lehet, csak a nevében benne van, hogy "mű" és ennek használata nem éppen jó a termőföldnek?) Tehát lett szaros a kezem, meg büdös is voltam utána, de tudjátok, már akkor is ismert fogalom volt a szappan meg a víz! Folytatva, léptem mezítlább tyúkszarba, kergetett meg kakas, fogtam a disznó farkát disznóölésen, legeltettem állatokat, kapáltam nem kevés kukoricát, kaszáltam lucernát, hajnalban raktam boglyába "még harmatosan". Ugráltam szalmakazalról, egész nap az erdőben "kommandóztunk", öntöttem tücsköt és még sorolhatnám ezerrel. Jelenleg már külföldön vagyok, dolgoztam autóipari fejlesztéeseken: az új opel astrán (már 2 éve láttam hogy fog kinézni) láttam az új saab 95-öst még "mock up" állapotban. Dolgoztam az új meriva belsőjén, az opel zafira üvegezésén/tömitésein/ablak beépítésén emi elvileg csak 2012-ben jelenik meg..

Tehát akkor vidéki buta paraszt vagyok? De tudjátok mit, én elfogadom, hogy a tisztelt postoló minden tekintetben magasabbrendű városi értelmiségi. Csak egyet tudok neki üzenni: legyen boldog vele.

U.i. első szándékom az volt, hogy csak annyit irok: "És a postoló mamája hogy van?" De ha már vette a postoló a fáradságot, hogy néhány sorba leirja:"köcsög, buta tanyasi zsírparaszt"......

igig (törölt) 2010.06.17. 08:22:43

Egy kérdés: ha olyan überfasza Bpest, akkor miért költözik ki minden tehetősebb Szentendrére, Budaörsre, meg Telkibe?
Végeredményben 80%-ban olyan tukók laknak a nemzet fővárosában, akik 5 éve még Kecelen túrták a tehénszart.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.17. 08:25:27

@Zsoo: "gyurcsány rajongó"? Ez is szép bizonyítvány. Akinek nem tetszik a véleménye, az Gyurcsány-rajongó.

Amúgy nem kedvelem sem Gy-t, sem a szocialistákat, úgyhogy ez nagyon mellément.

avanivi 2010.06.17. 08:27:13

Hol fedeztétek fel az iróniát,mert én sehol nem találtam. Annyi szart sosem láttam vidéken mint Bpesten .A poszt irójának fogalma sincs a vidéki életről, a földmüvelésről a jó levegöről.B.pesti kertes házban lakó barátom szomszédja a kutyáját minden nap ugyanazon időben KIZÁRTA az utcára, hogy ott végezze el a dolgát.
Nagyon szerethetitek a városotokat biztos ezért szemetelitek és szaratjátok össze.Ami igazán jó a fővárosban az a könnyen elérhető szinházak, ami ugye nekem is elérhető lenne, ha gazdag lennék, ami sajnos nam vagyok. Legközelebb a szegények és a gazdagok közti különbségekről irkál, ne ilyen mondva csinált gyerekes baromságról.Nézd meg a vidéki városoka, Győrt,Sopront stb, sehol egy kutyaszar.

fernanda 2010.06.17. 08:27:15

"Kedves" posztíró!
Először is gratulálok az értékrendedhez, műveltségedhez, érettségedhez, valamint édesanyád jó neveléséhez, ami nyilván közrejátszik abban, hogy ilyen elgondolkodtató látásmódot tudhass magadénak. (Iskolai végzettséged is érdekelne, bár gondolom nem doktoráltál még...) Tudod, a vidék nem egyenlő a tanyával. Jártál Te már Pécsett? Esetleg Egerben, Debrecenben, Győrben, netalán Kecskeméten? (Hogy csak néhány megyeszékhelyet említsek.) Az is vidék ám kispajtás! Mindenhol vannak gazdag és kevésbé jómódú emberek. Miért is gondolod Te azt, hogy azért mert pesti vagy, az ország többi részén élő magyar már nincs Veled "egy szinten"? (Megjegyzem: tényleg nincs, Te elég alacsonyan vagy eme írásod alapján, azt hiszem, most már sok ember szemében.) A cikked hangneme sértő, igazságtalan, és rávilágít tudatlanságodra. Tudod, pont az ilyen "személyek" miatt utálják meg a vidékiek a pestieket. Vastaps és háromszoros hipp-hipp-hurrá, remélem, nem nagyon akarod elhagyni imádott fővárosunkat!

szajberpiraty 2010.06.17. 08:28:10

Redves poszt-toló!

Budapest egy ótvar város. Ezen legkevésbé a te szánalmas posztod tud változtatni.
Szar Budapesten is van dögivel, elég néhány félreeső utcát megnézni. Csak mondok pár példát, ahol megfordulok: Népszínház utca - tetves, húgyszagú, térdig jár az ember a kutyaszarban.
Egy másik példa óbudán a Tímár utca - térdig lehet járni a kutyaszarban.

Budapest egy ótvar város, ahol a buszokon a hajléktalanok húgya hömpölyög, gyorsításkor hátra, lassításkor előre... És mindenki hagyja, hogy ezek a retkek felszálljanak a buszra! Egy vidéki városban bizony lerugdalnák az ilyet a buszról...

Szerintem a prosztata-gyulladásoddal fordulj urológushoz, mert az ilyen posztok írása nem gyógyítja meg.

milike47 2010.06.17. 08:28:18

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll:
A PARASZT -csupa nagybetűvel- Te vagy. A parasztok termelik meg nektek amit megesztek. Feldughatnád a GDP-det, ha éhen halnál!

T.A. 2010.06.17. 08:28:37

Kedves Bölcs Lázadó!
Ezen poszt alapján azt gondolom, mégsem vagy olyan Bölcs. Munkám során rengeteget találkozom vidéki vállalkozókkal, akik hidd el nekem, ezerszer intelligensebbek tudnak lenni, mint egy fővárosi lakos.
Vegyük csak át tételesen, mekkora ésszel Nem rendelkeznek a paraszt emberek, akik a szarszagú földeken dolgoznak.
- Biztosan nem tudják, mikor kell aratni, vetni, szántani, hogy neked legyen kenyered, meg zsömléd, krumplid, esetleg gabonapelyhed a rózsadombi villádba.
- Biztosan nem tudják, hogyan kell disznót ölni, hogy legyen hurkád, kolbászod, csülköd, és oldalasod, a rózsadombi villádba.
- Biztosan nem tudják, hogyan, és mikor kell megfejni a tehenet, hogy legyen házi tejed, meg házi joghurtod, a rózsadombi villádba.
- Biztosan nem tudják, hogy kell a legegyszerűbb anyagokból épületeket építeni, a saját két kezükkel, hogy legyen hova terelni a teheneket, akikből ugye neked a tejed, joghurtod lesz.
- Biztosan nem tudják azt sem, hogy mitől lesz jó az eper, a málna, a szeder, a szőlő, amiből neked gyümölcsöd, borod lesz a rózsadombi villádban.
- És biztosan nem tudják azt sem, hogy hogyan kell tartani a tyúkokat, hogy reggel legyen omletted a rózsadombi villádban.

Kedves Bölcs Lázadó!
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha én most leviszlek téged Egerfarmosra, hogy akkor nesze, őrizd a tehenet, mert a rózsadombon várják a tehenet, vagy vágj le egy disznót, mert a rózsadombon várják a hurkát, akkor igen-igen hamar halnál bele a fizikai fájdalomba. Főleg, ha neked kell felhúznod az őrházat, amiben alszol majd éjszaka, miközben őrzöd a ménest.

Kedves Bölcs Lázadó!

Nagyon szépen megkérlek, hogy mielőtt istentelen baromságokat próbálsz publikálni a neten az indexhírnév érdekében, előbb talán használd az eszed, és gondolt át, hogy mit írsz le. Mert ez a poszt, kedves Bölcs Lázadó, ordít a te ostobaságodról és arról, hogy mit sem tudsz a vidéki életről.

Zsoo 2010.06.17. 08:34:38

@agyvihar: A lényeg, hogy azon a szinten vagy! Így nevelt a rendszer!

2010.06.17. 08:35:07

Ne dőljetek már be a nyomi zsidó provokálásának. Ez nem a pesti magyarok véleménye, hanem az ilyen szdsz-t sirató kampósorrú debileké.

kese a maffiozo 2010.06.17. 08:43:38

Gyenge provokáció.

10 évet húztam le csodás fővárosunkban. Hála Istennek ma már csak havi 4-5 napot kell Budapesten lennem és a többi időmet otthon tölthetem a szép kis baranyai- magyarok, svábok és sokacok lakta falumban. Jó levegőn, az M6-ostól kényelmes távolságra, egy helyen ahol a település épül (nem le, mint Pest) és az emberek köszönnek egymásnak.
Szép új családi házban lakom amit annyi pénzért építettem, amennyiből Pesten max. 1,5 szoba jut egy "lakóparkban".
A paraszt, pedig egy szakma. Kíváncsi vagyok, hogy egy okos városi mekkora sikerrel termelné meg a betevőjét maga? Valószínűleg éhen halna. De ha csak azt nézem, hogy a "parasztnak" ma magának kell létrehoznia és üzemeltetnie a gazdaságát milliós gépekkel és termelnie milliós kockázattal évről évre, akkor az ugye már nem is olyan egyszerű.
Egyszerű... hmm. igen vannak egyszerű emberek is vidéken. De Budapesten is szép számmal. Annyi a különbség, hogy vidéken segédmunkásként, idénymunkásként dolgoznak és megbecsülik mások munkáját.

Na jó, a kedves poszt író élvezze a Budapesti közlekedést és kerülgesse sikeresen a kutyaszart (ami ezerszer büdösebb, mint egy rendben tartott istálló), élvezze a kuka gyújtogatós, kővel dobálós, rendőrökkel kergetőzős cirkuszt. Jó egészséget hozzá!

milike47 2010.06.17. 08:45:11

A sok okos pestinek üzenem, hogy van egy eladó házam "vidéken" ...ha esetleg meg szeretnék tapasztalni a vidéki élet hátrányait.

renraku 2010.06.17. 08:45:48

a pestiek 90%-a is csak vidékről felszakadt, kimosdatott paraszt, aki nem volt elég kvalifikált a szartúráshoz. A rendes tehéntrágya helyett inkább a kutyaszarban gázolnak. A budaiak pedig parasztok, hétvégenként füvet nyírnak, bokrot nyesnek, vagy lemennek a tóparti nyaralóba kertészkedni, veteményezni, ami plebsz meló. Sajnos kevés igazi fővárosi ember van. Veszélyeztetett faj, lassan már állatkerti körülmények között kell őket tenyészteni, ki ne haljanak.

peca1000 2010.06.17. 08:48:38

Gyerekek, ne foglalkozzatok ezzel a provokátor pöcs posztíróval.
Az igazság az, hogy frusztrálja az a gondolat, hogy a vidéki városok fejlődnek, Budapest meg hanyatlik, és metróvonalak, meg hidak nélkül egy élhetetlen szarkupac lenne Európa közepén.
Nem véletlen, hogy a tehetősebb emberek is az agglomerációs körzetben élnek, mert maga a város a rengeteg hajléktalannal, cigánnyal, világ összes országának menekültjeivel, kutya és emberi ürülékkel, szeméttel, és szerencsétlen, jobb sorsra érdemes emberekkel van tele. Ja és az állandó közlekedési káosszal. Szinte nincs olyan napszak, amikor ne araszolva kelljen megtenni egy pár kilométeres utat, akár 1,5 óra alatt.
Az összes Európai főváros közül az egyik leggusztustalanabb, bele értve Kelet és Dél Európát is.

ati27 2010.06.17. 08:49:10

Van egy ötletem! Engedélyköteles netet a "Bölcs Lászlóknak" Ne engedjük, hogy a "prolibölcsességük" szennyezze a Netet! Ki csatlakozik? (remélem soraimból kiérzitek az iróniát, amit a postoló irásában nem véltem megtalálni)

ati27 2010.06.17. 08:49:43

@imperial:
Ne keverd a zsidókat bele. Nekik ehhez semmi közük. Hidd el a magyarság sokat köszönhet a magyar zsidóknak! Forditva ez nem biztos, hogy igaz.. Teszem azt nem vagyok zsidó, és alapvetően jobboldali érzelmű vagyok!..

snakekiller23 2010.06.17. 08:52:26

:DDDDDDD

Eddig is sejtettem, hogy ez a nick egy hívatásos trollt rejt, de most már tutibiztos vagyok. Gondolom élvezi ahogy beleszart a ventillátorba.

Hungaro Sapiens 2010.06.17. 08:54:53

Ennél még egy Móricka-vicc is humorosabb.

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 08:55:10

Ez egy igen szép és intelligens írás :)
Te mint pesti, amint kilépsz az ajtón, vagy a szomszéd kutyaszarába lépsz bele, vagy egy csövesben botlasz fel... én mint vidéki kilépek az ajtón, aztán a saját kertemen át kimegyek a kutyaszar/csöves-mentes utcára...
S 40 fokban amíg Te a ventilátort nyomatod az intelligens képedbe, mert már nincs több ablak amit kinyithatnál, én addig kiülök a fa alá a saját kertemben...
Ha kinyitod az ablakodat éjjel a csövesek/drogosok kiabálását hallod, amit elnyomnak az autók zaja, ha én kinyitom az ablakot akkor a csöndet elnyomja néha a madárcsicsergés.
Ha a szomszéd tüsszent, vagy rádiót hallgat, én nem hallom, mert olyan messze van...
Az hogy ki van lemaradva, elég relatív fogalom, innen nézve pest elég rossz/koszos/zsúfolt környék.

"Igaza van!! Mire van akkora arca a vidéki sutyó parasztoknak hogy tele komentezik a blogokat?? Budapest termeli meg a GDP nagy részét mi tartunk el titeket parasztok!! TÖBB TISZTELETET!! Köszi a postot postolo!!! "
Te meg szimplán buta vagy öcsém... :) biztos sok GDP-t termeltek meg, te többszörösét nyeli le "világvárosotok": BKV, metró, FKF, Demszkáj...
S egy normális világban sz*rt se érne az amit BP csinál: mindenhol csak irodák...

Zsoo 2010.06.17. 09:01:44

@renraku: Csodálom az ilyen kreatív írásokat! A számból vetted ki a szót!

snakekiller23 2010.06.17. 09:03:09

@Kheopsz:

A poszt egy trollmágnes kreténség, de ettől:

"S egy normális világban sz*rt se érne az amit BP csinál: mindenhol csak irodák... "

is agyfaszt lehet ám kapni. Azt hittem ez az okos szemlélet a szocializmussal kihalt, sajna rosszul. :\

darvas · http://dtp.tumblr.com 2010.06.17. 09:04:12

Rendkívüli állapotot vezettünk be Cserépfaluban a poszt miatt.

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 09:06:36

@snakekiller23:
Most mondd, ez az igazság...
én is egy irodaházban ülök, és látom, hogy csak papírokat tologatunk... :)

Shinigami Daiko 2010.06.17. 09:08:03

fogalmad nincs mijen jó érzés meztelen lábbal a meleg tehénszarban és írni ide a blogba. A gumicsizmát eltettem akkorra, ha majd véletlen a rózsadombra kell mennem, legyen vmi fényes lábbelim. Persze, rajtahagytam a rászáradtat. Ha ott lepereg, a helyére kerül.

fda 2010.06.17. 09:09:52

Hogy a posztoló milyen sötét... Igazi büdöspesti, aki élvezi a dugót és a rossz levegőt, és arra gondol hogy bezzeg vidéken szarszag lenne:-)

Gondolom a Rózsadombon lakik, ahol szerinte jó utcák is vannak.

fda 2010.06.17. 09:14:46

"Budapest termeli meg a GDP nagy részét"
Persze, ha ott van a bank központja bejegyezve, akkor ott a GDP is.

A büszke büdöspestieknek javaslom, gondolkozzanak el, mi lenne ha pl. falat építenénk minden megyehatárra.

Budapest megehetné a sok-sok pénzét és a kutyaszart, a többi megye önellátó lenne.

Ki is van kire rászorulva?

Unreachable 2010.06.17. 09:18:10

Az oké, hogy a postiró nagyon ironizálni próbál. És értem én a poént ha vicces de ez nem az. Ez egy szar ami nyilván azért született mert valaki nagyon ki akart kerülni az index címlapra. Innentől kezdve, hogy vidéki-e vagy pesti, paraszt-e vagy értelmiségi? Számít?

resztli 2010.06.17. 09:18:19

hahaha, óriási

hadd ne idézzek száz kommentet, de a poszt azé' náttyon ügyesen bevonzotta a jellemzett, "rendes vidéki embör" öntudattal megvert figurákat. és a fiktív elbeszélői attitűddel azonosuló nyomikat is a túlvégről. tiszta intermédia. ugyibár.

brávó!

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 09:19:31

@snakekiller23:
Hát nem gáz, hogy ez a civilizáció?

snakekiller23 2010.06.17. 09:19:37

@Kheopsz:

Hát tényleg, borzasztó, üdv a civilizációban.

vén betyár 2010.06.17. 09:22:08

Fényévekkel vagyunk elmaradva, a mi csizmánk még mindig csak kívülről trágyás!

Áltudományos 2010.06.17. 09:23:23

1. Város nem egyenlő főváros
2. Vidék nem egyenlő tanya
3. Főváros lakossága nem egyenlő rózsadombi gazdag réteg
4. Vidék lakossága nem egyenlő tanyasi gazda

Na szóval a poszt egy igényes és alapos összehasonlítása a fővárosi elitnek a tanyasi gazdákkal.

chico 2010.06.17. 09:24:29

A többség -köztük jómagam is - azért nem fedezte fel az iróniát a cikkben, mert túl sok olyan nagytiszteletű, a seggemből süt a nap pesti értelmiségivel találkozott már, akik a fönt talán ironikusnak szánt mondatokat VÉRESEN KOMOLYAN gondolják. És mondjuk vidéki nyaraláskor éreztetik is a helyiekkel.

Nem egy, nem két társaság arca lett már letörve emiatt.
egyébként az a vicces a pesti értelmiségben, hogy amíg fennen hirdeti a toleranciát, meg a multikulturalizmust, és kiáll az afrikaiak, arabok stb. kultúrájának tiszteletben tartása mellett, addig képtelen elfogadni, sőt egyáltalán fölfogni, hogy 50 kilométerrel a székesfőváros határain túl is gyakorolnia kellene eme szép gondolatot. Mert lássuk be, fogalmuk sincs a pestieknek arról, hogy igenis más szokások, viselkedés dívik egy magyar faluban.
Láttam már olyan boltost, aki simán kivágta az üzletből azt a pesti barmot, aki csak a megszokott, plázabeli viselkedését hozta az eladóval szemben, figyelmen kívül hagyva azt, hogy vidéken megkövetelik az elemi udvariasságot, meg a tiszteletet a másik emberrel szemben a mindennapi érintkezés során.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.17. 09:24:52

Kedves kommentelők, a betűk felismerése nem egyenlő az olvasással.
Tessék mégegyszer nekiesni, biztos meglesz előbb-utóbb, hogy miről szól ez az post.

Ringlósztár 2010.06.17. 09:29:06

@peca1000:
Azért ezzel a "vidéki városok fejlődnek"-kel egy kicsit lassan, mert a vidéki városok (és Bp. ofkorsz) egy okból fejlődnek: az építőiparból tudnak a városvezetők lopni (MINDEN városvezető, fidesz, mszp, kdnp, szdsz, független stb.).
Pl. a nagyszerűen fejlődő Hódmezővásárhelynek nagyobb adóssága van (kötvényben 13-14 mrd), mint Szegednek. Nagyon meglepődtem, amikor Lázár azt mondta, hogy az új rezsim nem járul hozzá, hogy a helyi önkormányzatok hitelből működjenek, ebből nekem az jött le, hogy HMVHELY be lesz zárva, mert már a közüzemi számláikat sem fizetik.

tobias2 2010.06.17. 09:29:27

Már onnét is látszik, h hülyék ezek a vidékiek, h olyan helyekre építkeznek, ahol elviszi őket az árvíz meg a szél. Nagyokos vidékiek: láttatok már a Rózsadombon árvizet? A Kossuth-téren letépett háztetőket? Na ugye! Itt kell lakni, nem a vidéki dzsuvában, ahol legfeljebb ha 100 méteres a horizontotok a szúnyogfelhők miatt!

sótartó 2010.06.17. 09:30:21

Az iróniához, szarkazmushoz tehetség kell, a fanyar és kikacsintó stílus mögé pedig tartalom kéne,... ez így csak egy üres provokáció, vagyis : hehehe...
Egyébiránt mikor távoli ( rokon rokonai ) és pesti ( nem budai ;) ) emberkék nálunk - vidéki megyei jogú város - kertvárosi 120 m2-es lakóterületű,s.k. parkosított - kertes, de veteménnyel is rendelkező, napkollektoros, cserépkályhás 3500 db/házi könyv-táras, csendes hajlékunkba megérkeznek, először a saját magunk töltötte szalámit zabálják ki a hűtőből, majd a család Balaton-felvidéken termett szőlőjét engedik le a torkukon bor formájában, végezetül, eperérés idején a termést is végig legelik.
Szoktam mondani, hogy a bio gazdálkodás híveként tehéntrágyát használok, de nem zavarja őket.
Csak engem zavart két évvel ezelőtt, hogy bekukkantván hozzájuk egy függöny funkcionált a fürdő-wc-konyha egység térbeli elválasztására, és hogy a gangon a korlát utolsó perceit élte.
Szóval fiúk-lányok, ki nem szarja le, hogy mit gondol egy budai vagy pesti rólunk, és mi mit gondolunk róluk.
csak röhögök az egészen :))

morden2 2010.06.17. 09:31:16

Az értelmiség nem megosztja és egymás ellen hangolja az embereket ideális esetben, hanem megteremti az egységet! minden egyes betűért kár volt amit leírt a posztoló és mintha a saját frusztrációit projektálná más emberekre, kellene kicsit sportolni vagy ház körüli munkát végezni hogy csökenjen a feszültség ...

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 09:31:25

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

"miről szól ez az post"
Miről szól?
Irónia? Elég gyenge, lerágott csont...

Saját gondolatai a posztolónak? A nagy elfogadó/befogadó fővárosban így beszélnek a vidékről, miközben arabok/kínaiak hadát engedik be, és tangás fickók vonulnak fel...

Index főcím? Hát csak ezt az egy témát tudta előszedni?

snakekiller23 2010.06.17. 09:31:40

@Kheopsz:

Szerintem nem, legalábbis jobb, mint az eddig kipróbált laternatívák (az álmodozás meg a papír meg azt is elbírja amit a tisztelt valóság csuklóból kiröhög) na jó a káerópai, torz változata néha kicsit gáz.

Dr Kangörény 2010.06.17. 09:32:18

Elsőre azt hittem ez valami irónia a posztoló részéről.
Aztán rájöttem, hogy a posztoló egyszerűen debil.

Vidéken élek, Budapesten dolgozom. A nyári szabadságom után, ami csak 2 hét, egyszerűen csavarja az orromat a bűz, amikor újra dolgozni megyek.

Budapesten sokkal több a lehetőség a szórakozásra, kultúrára, és általában mindenre, sajnos. Nem irigylem, a baj azzal van, hogy az országban nem egyneletesen oszlanak el ezek a lehetőségek.

Aki a Rózsadombot hozza fel példaként, hogy Budapest milyen jó hely, az teljesen hülye, neki ajánlom pl. a VIII. kerületet, nem árt, ha megismeri a saját városát.

Az idézett kommentet, miszerint vidéken egy jobb kabát miatt összevernek az utcán, én is olvastam és már akkor is hülyeségnek tartottam. Igen, előfordulnak ilyen dolgok, pontosan ugyanúgy, ahogyan Budapesten is.

Kutsaszrba otthon még nem léptem, ellenbenkor csak koszos latyak van, Pesten a latyak büdös a húgytól és a szartól.

Valaki itt előjött a másik oldal baromságával is, miszerint, ha a vidéki ember nem lenne, a városi éhen veszne - ez ugyanolyan demagóg szöveg, mint a posztban szereplő Rózsadomb szöveg.

sivatagi n. 2010.06.17. 09:33:17

A posztoló korábbi hozzászólásait nézve (fasisztázás, nyilasozás) kétlem, hogy ez 100% irónia lenne. A judeonáci zsidószekta bukása miatti fájdalom annál inkább benne van.

rozsomák 2010.06.17. 09:34:46

Én ugyan jót röhögtem a poszton, mert első pillanattól érezni lehetett az iróniát, de az is igaz, hogy ha sokan nem érzik, akkor baj lehet a stílussal.
A mondandó átküldése az olvasó számára, az lényeges... és most talán a kicsit direktebb irónia nem ilyen kommenttömeget hozott volna elő.

Én is vidéki vagyok, de tényleg jót röhögtem ezen..
Meg azokon is, akik kvázi meg akarnak lincselni.
Meg azokon is, akik nem értik, hogy mit akartál ezzel a poszttal..
Hogy nincs különbség fővárosi és vidéki között, csak mesterséges különbségtétel mindkét oldal retekjei részéről..

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.17. 09:35:15

Hmmm, először nekem is iróniának tűnt, de most már nem tudom megállapítani, hogy a posztoló ironizál vagy ennyire egyszerű.

Ha már itt tartunk, amikor még nem erősödött meg a Jobbik Észak-Magyarországon, sőt amikor még nem is volt, illetve nem volt ismert, akkoriban a MIÉP fő támogatói a rózsadombi villákban laktak. Csak, hogy reagáljak a végére.

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 09:35:35

@snakekiller23:
Jobb mint az eddigi alternatívák?

loislane21 2010.06.17. 09:36:38

:D Én nagyon jót szórakoztam:D

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.17. 09:39:19

Amúgy amennyiben iróniáról van szó, akkor egy nagyon jó írás, mert ismerem a prototípusát, vagyis azokat az embereket, akik tényleg így gondolkodnak. Nem veszik észre, hogy az úgymond vidékiek többsége városokban lakik, és akik nem azok között is igen sokan totál hasonló életmódot élnek mint egy átlagos fővárosi. Egyedül a tömeg ami nincsen, meg kicsit a sznobizmus is gyengébb. De ez bőven elég, hogy ha felmegyek Pestre, elmondhassam, ez az a hely, ahol sosem laknék. A budai hegyek oldalában persze igen, de az a gazdagok kiváltsága, Budapest lakóinak többsége nem ott lakik.

snakekiller23 2010.06.17. 09:39:19

@Kheopsz:

Mondasz egyet ami szerinted megcáfol?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.17. 09:40:56

@rozsomák:
Végigolvasva, szerintem nem lehet 100%-ban eldönteni, hogy irónia, tehát ha az, akkor elismerésem a poszt írójának. Szerintem a korábbi posztjainak átnézése az, amivel biztosan eldönthető a dolog, de erre most nem érek rá.

ati27 2010.06.17. 09:42:25

Másrészt: Vannak vidékek, falvak, ahol kedvesek az emberek, és vannak olyan helyek ahol nem. Pl. Borsod megye: Kerékpártúrán voltunk a suli szervezésében, ami arról szólt, hogy a szervezők felvették a kapcsolatot néhány településsel, amit érinteni fogunk. Csak annyi volt a kérés, hogy pl a suliudvaron felverhessük a sátrakat. (általában 30-40 fős létszámmal) Előfordult olyan, mire megérkeztünk addigra már néhány falubeli néni összebeszélt, és egy nagy kondér paprikáskrumplival vártak minket! Persze két-három faluval arréb meg megdobáltak a purdék.. Rengeteg sztorim van, és higyjétek el nagyrésze pozitív, és kevés negatív élmény ért az általatok leszólt térségben(Szabolcs-borsod) Holott én dunántóli gyerek vagyok :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.17. 09:45:13

@tobias2:
Minden vidéki tanyán lakik, árvízveszélyes helyen, ahol tele van szúnyoggal. Pontosan.

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 09:45:56

@snakekiller23:
Most mondd, mi szükség van ennyi irodistára? Mi jót csinálunk? Papírokat gyártunk, kimutatásokat, amiket aztán soha senki nem néz meg, vagy csak egyszer, aztán félredobja..

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.17. 09:46:10

@ati27:
És vannak falvak, ahol egyik ember kedves, másik nem. Mert ahány ember, annyi féle.

TGabi 2010.06.17. 09:46:49

Előrebocsátom: Budán születtem, amióta az eszemet tudom, a fővárosban éltem és most is.

De! Gyomorforgató, ahogy emberekről beszélsz csak a lakóhelyük alapján. Ha ezzel tudatosan kommentgenerálás és polgárpukkasztás volt a cél, hát bejött.

Nyilván vannak emberek, akik nem állnak a helyzet magaslatán vidéken sem, de a leírás alapján az derül ki, hogy mindenki, aki nem a fővárosban lakik, prosztó. Hát ez elég egyoldalú szemlélet.

Pesten is sok bunkó ember van- elég tenni vásárlás közben egy szociotúrát valamelyik hipermarketben és a bőven lesz látnivaló.

Nem mellesleg: zsidózást és cigányozást várostól függetlenül abszolút elítélem....

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.17. 09:48:06

@Zabalint:
Sőt olyan hevesi faluban is voltam, ahol a cigányok is tök békések voltak, pedig ugyanolyan körülmények között éltek, mint putris társaik máshol. Ja, annyiban nem, hogy nem lehetett rajtuk annyi lopott cuccot látni.

kamalduli (törölt) 2010.06.17. 09:49:36

Nos, azt gondolom, hogy egyrészt mérhetetlenül ostoba ez a poszt, másrészt még csak a tényeknek sem felel meg.
1. MI a vidék? Minden vidék, ami nem fővárosi, ebben az esetben Budaörstől Dunakesziig minden vidéki, és minden elmaradott.
2. Ki a vidéki? Aki nem a fővárosban lakik.
3. Írásodból az derül ki, hogy mindenki vidéken tanyán él, a fővárosban meg a Rózsadombon és a király kerültekben, pesten nincs bűz és szmog.
4. A fővárosban senki sincs lemaradva, mindenki nagyon képzett és okos, "internetileg" kiválóan képzett. Nyilván a havannán a 9. emeleten lakó nyugdíjas Mari néni is.
A probléma az, hogy olyan ostoba fajankók vannak mint te, akik írhatnak ostobaságokat.

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 09:50:17

@Zabalint:
Egyetlen egy korábbi posztja van, amelyben egy hamis interjút közöl egy nem létező emberrel egy nem létező helyen, akik állítólag a jobbikot támogatták...
Az ESZHP-ra rákeresve csak ezt a blogot hozza elő... :)

snakekiller23 2010.06.17. 09:57:30

@Kheopsz:

Szerintem a saját nyelvűkön szó szerint ugyanezeket a kérdéseket feltették anno a Római Birodalom, vagy a Monarchia bürokratái is. :) A civilizációval együtt jár az ilyesmi, ami magában nem jó dolog és arra kell törekedni, hogy minél kevésbé legyen jellemző, de a létét kiküszöbölni reménytelen, gondolati síkon rendszerint valami utópiára fut ki.

ezanevemeskesz (törölt) 2010.06.17. 09:59:42

csak beleolvastam ebbe a firkálásba, de már attól hányingerem lett. gondolom aki kitolta magából ezt a halom szart még az életben nem járt pesten kívül (aminek viszont örülök). neki már három fa erdő és tériszonya van ha felmászik egy domb tetejére, arról nem is beszélve, hogy akkor lát tetemesebb vizet ha a nagyszerű pesti utak kátyújában felgyűlik. a legszánalmasabb, hogy egy ilyen hányadék írás megjelenhet az index főoldalán. gratulálok mint vidéki (értsd nem pesti). örülök, hogy nálatok nincs semmi gond csak a fikázás, nagypösti(parasztok).

tobias2 2010.06.17. 10:00:36

@Zabalint: És minden budapesti a Rózsadombon, ill. a Kossuth-téren. Köszönöm Zabalint, ezt akartam mondani! :) Meg még azt, hogy utálom a lovakat! Se fékpedál, se gázpedál, ráadásul harap és nem lehet rajta internetezni.

rozsdafarku 2010.06.17. 10:00:57

Sajnos úgy alakult a sorsom, hogy 15 éve el kellett hagynom a fővárost.Azóta is hiányzik a sok mozi, színház, múzeum, könyvtár, melyeket nem pótol sem a TV, sem a net.Havonta, kéthavonta eljutok a Havanna lakótelepre vagy a VIII. kerületbe.Felüdülés sétálgatni az utcákon, kipihenve, feltöltődve vonulok vissza sivár vidéki magányomba.Nehezen, de kibírom még néhány hétig, azután újra egy kis kikapcsolódás, feltöltődés a FŐVÁROS-ban visszaadja életerőmet, lelki nyugalmamat.

virgo 2010.06.17. 10:01:52

Hát nem tudom, ezt a stílust eddig csak fórumtrolloktól láttam, de azok ügyesebbek... A szerző nyilván provokálni akart, de van még mit tanulnia. :-)

rozsomák 2010.06.17. 10:04:52

@Kheopsz:
Há nem tom, hol kerestél, de itt
bolcslazado.blogspot.com/
van azért több posztja, amit szinte kivétel nélkül irónikus, sőt szatirikus..
Na mindegy.. mondom még egyszer, hogy ha nem jön át az üzenet az stílushiba is lehet, meg persze a befogadó oldalon is lehet hiány..

Gazz 2010.06.17. 10:05:44

Szánalmas cikk.

Gazz
Zuglói lakos

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 10:06:28

@Kheopsz:
bár a blogspot.com-on van még néhány posztja...

banfitoto 2010.06.17. 10:07:12

Nekem sem nagyon jött át az irónia... a gyuloltellensegeink.blog sokkal szellemesebb.

Viszont annyira szánalmasnak tartom, hogy emberek egy életet leélnek annak a témának a boncolgatásával, hogy

a zsidó: gazdag spur elnyomó takony
a cigány: csóró rabló
a vidéki: paraszt bunkó
a pesti: beképzelt pöcs

tényleg szinte mindenki jót szórakozik ezen a témán életevégéig? Miért nincs az embereknek érdekesebb hobbijuk?

Isaac Clarke 2010.06.17. 10:08:23

Amerikában is a Redneck a hazafi, és nem feltétlen csipázza az etnikumot. Ők vásárolják a legtöbb fegyvert is, és kölcsönösen utálják egymást a Nagyvárosi "felvilágosodott" lakossággal. Egyébként a parlamenti képviselőink többsége vidéki :P

ati27 2010.06.17. 10:09:23

@rozsdafarku:
Vidéki létemre ezt is meg tudom érteni.. Gyerekkoromban nyaraltam városban, panelben 9. emeleten. Az össz szórakozás az volt, hogy lementünk a "galambdúc" tövébe lévő "játszóra" Tehát nekem meg ott volt sivárság érzetem...

Gazz 2010.06.17. 10:09:30

@rozsomák: Stílushiba. Szerintem vaskosan.
Gondold el, egy vidéki embernek azért lehet simán elmossa az irónia iránti fogékonyságát már csak a felütés.
Nem kéne sok, hogy ez egy jó poszt legyen. Kellene belőle egy apró kikacsintás, vagy egy bődületes tulzás, hogy az ember helyére tudja tenni a dolgokat.
Ebben a formában viszont simán elmegy egy tapló pesti magasztos véleményének, több tízezren vannak pesten, akiknek a véleménye simán egybevág ezzel a szatírának szánt cikkel. Ettől bukik meg.

Kheopsz · http://giza.eg 2010.06.17. 10:09:57

@snakekiller23:
Oké, lehet, hogy valamennyi kellene, de hogy ennyi...

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2010.06.17. 10:12:35

Engedélyköteles Internetet MINDENKINEK!

Chicano 2010.06.17. 10:13:41

Értem én hogy ironikus a poszt, de láthatólag vannak akik komolyan veszik. Ez egy ilyen ország.

rozsomák 2010.06.17. 10:17:17

@Gazz: Ja, én is erre céloztam még az ezt megelőzőben, hogy kéne egykét iszonyatosan durva túlzás - direktebb irónia - aztán akkor mások is éreznék, hogy ez csak egy vicc.

(Na mindegy, megyek enni adni a jószágnak..és beköttetem végre az internetet:-)))

ati27 2010.06.17. 10:17:46

@Gazz: @Chicano: Gazz így igaz! Chicano, én még mindig nem találtam benne az iróniát!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.06.17. 10:18:24

Itt valamit nagyon félreértettek a kommentelők szerintem. A poszt nem ironikus egyáltalán, és aki hiába keresi az iróniát benne, az tényleg buta vidéki, hiszen mondja, hogy nincs, és mégis keresi.

@darvas: Szerencsére van, aki megtalálja a helyes reakciót.

Bogyó 2 2010.06.17. 10:19:39

Hát ez provokáció, egészen biztos, de olyan féligazságszerű sugallatokat is lehet benne érezni. A cikkíró valószínűleg teszteli a kommentelőket, ráhajtva a komment-számra, sikerül.

Ha komolyan vesszük, pedig nem kéne, akkor jó nagy gőgös bunkóság, de én leginkább arra szeretném felhívni a figyelmet - talán más is megtette, nem olvastam végig a kommenteket mind- hogy micsoda, hülye látásmód ez a pesti - vidéki szembeállítás. Sok nagyokos "budai polgár" meg ugrik is rá elégedett hangú kommenteket írva ide.
Nekik írnék le inkább néhány dolgot, hogy miért marhaság egyetértően bólogatni.
Minta Pesten kívül csak tanya lenne, meg 300 lakosú tehénszaros falu.
Pedig:
1.Egy szegedi, egy soproni, egy győri, egy egri, egy pécsi, győri, debreceni, székesfehérvári és sorolhatnám miért van összemaszatolva a trágyás falvakkal? Az ő életük sokkal kevésbé különbözik a pesti mindennapoktól. A kommentelőknek a városi-falusi szembenállítást kellett volna vesézgetnie. Jó, Debrecenben nincs metró, meg repülőtér, meg nem ott van a Parlament, de nagyjából ennyi. Mitől is él annyira más életet egy győri mint egy pesti? Mitől annyira szar, hogy Debrecenben van internet?
2.Amúgy is hülye kifejezés ez a vidék, mert ezt a pesti ember mondja úgy az ország többi részére, mintha az általános objektív kategória lenne. Holott a vidék az a hozzánk képest más táj, bizony egy egrinek Pest is vidék. Ha valaki nem helybéli, az vidéki, s ha én nem Pesten lakom, akkor a pesti is az. A hülye Pest-központú személetet mutatta az is, hogy volt még az átkosban, hogy így volt valamilyen vetélkedőn felosztva az ország, hogy Pest és vidék. Ja, nekik. De ma már elfogadott lett ez a hülyeség a "vidékiek" részéről is, mert a véleményformálók a közszereplők 80-90%-ban pestiek (ideértve az agglomerációt is).
3."Nem csoda hát, hogy a kisfasiszta pártok támogatottsága, a youtube-on népies zsidozó, cigányozó tömegek olyan nagy számban bukkantak fel az elmúlt években, sajnos, ennek elsődleges oka a vidéki internet penetráció."
Ez is mekkora hülyeség! Nézzük már meg, milyen volt a MIÉP támogatottsága Budán! Nem kicsit volt több mint a legtöbb faluban. "Vidékies zsidózás"????????!!!!
Zsidózni abszolút nem szokása a falusi embernek, nem is nagyon tudja kik a zsidók, mert '44-ben elvitték őket a falvakból. Ez nagyon is a városi "pógárság" divatja, nem a parasztemberé!
A Jobbik támogatottsága más tészta, a cigányság problémája oly fokú, hogy jelentősen megnőtt a cigányellenesség az ország egyes részein. De nem attól függően, hogy kis falu vagy nagy város.
Ózd egy város, biztosan többen szavaztak a Jobbikra ott, mint a Győr melletti kis falvakban. Konkrét tapasztalatom, hogy a cigány népességgel nem nagyon rendelkező településeken, minél inkább kicsi, a Jobbik támogatottsága jelentősen alacsonyabb az átlagnál.
Én magam is egy ilyen kis tehénszaros faluból írom a bunkóságaimat, speckó nálunk nem jutott volna be a Parlamentbe, kistelepüléseken az emberek jellemzően a nagy pártokra voksolnak, Fidesz-Mszp-n kívül a többiek nem nagyon rúgnak labdába. Nem értelmiségiek, de nem is szélsőségesek. Ha igen, akkor ott komoly baj lehet.

4."Aranyos, ahogy meglepődik, hogy bizony az utcán megvernek embereket. Ez se sokat járt még vidéken"
Ez a beidézett szöveg meg már végképp mekkora marhaság, ezt jellemzőként bemutatni!? "Vidéken" sokkal jobb a közbiztonság, leszámítva a végképp leszakadt borsodi-szabolcsi részeket. Pesten az ember nem meri otthagyni az autóját éjszakára, nem mer egyedül mászkálni a Józsefvárosban stb.Ezt a falvak többségében gond nélkül megteheted, s pont a "bunkó" kistelepüléseken. Nem egy faluban csak éjszakára zárják be a házak kapuit, ajtajait, az autókat se zárják be feltétlen, ha beugranak pár percre valahova, nyugodtan kint hagyhatják éjszakára, bicikliket hagynak a buszmegállóban, hogyha hazaérnek, azzal tekerjenek a házukhoz stb.
5."a jóérzésű pesti tudja, hogy még a belvárosi zajjal és légszennyezettséggel járó problémák is messze eltörpülnek egy rendszeresen több ezer tonna állatszarral feltöltött több száz hektáros szántás mellett történő "élet" orrfacsaró bűze mellett."
Hát ez meg kurvára nem így van, egyrészt a több hektáros orfacsaró trágya ritka eset, sokkal inkább a szomszéd disznaja bűzlik, de ma már az is alig van, mert köszönhetően az ilyen "kulturált" életmódnak, a parasztembernek is ócsóbb a Tescoból megvenni a húst, mint előállítani. De még mindig inkább az, mint a kipufogógázok, persze ízlés (és egészség) kérdése.
6. Mónikashow-ban szerintem legalább annyi "kulturált" józsefvárosi, újpesti zugló és csepeli van, mint vidékinek mondott. A kulturálatlanság inkább a gazdasági szakadékban lévő haldokló borsodi, szabolcsi, baranyai, somogyi kisfalvaknál látható, de a nagyvárosi gettókból jövők is nagyszerű alapanyag, tehát a fejletlenség és nem a településméret a meghatározó.

Persze, provokáció, de nem árt néhány dolgot rögzíteni.

tobias2 2010.06.17. 10:21:28

@rozsdafarku: :)) ROTFL :)) Néha én is meglátogatom a Tavaszmező utcát egy kis vidéki, a Keleti környékét pedig nemzetközi levegőért. De aztán spuri vissza a kossuth-téri könnygázas szabadtéri színpadra! Sajnos még nem sikerült kártérítést kapnom. Pedig igyekeztem ott lenni minden rendezvényen, és még a szememet sem takartam el. Minden hiába, eddig még nem lőtték ki! Lehet, h vidékre költözök?

ati27 2010.06.17. 10:23:57

Ha már irónia.. lehet így is művelni! :)
www.youtube.com/watch?v=ugZq9hiuCJo

Bogyó 2 2010.06.17. 10:28:04

@rozsdafarku: Persze, van ilyen. Magam is úgy vagyok vele, hogy városból kerültem falura. S nem akarok visszamenni. Amit te hiányolsz, nekem is hiányzik, de minden hónapban eljutok egyszer-kétszer a városba, ott töltünk egy-egy hétvégét, s ez nagyjából elég. Nem tökéletes, de ez a jobb. A mindennapokban sokkal jobb itt, mindennap nem járok színházba, meg könyvtárba, hangversenyre. Ellenben nyugalom van, csönd, ismerős közösség (nem lakópark, vagy alvó agglomeráció, hanem élő falu), közbiztonság, nagy kert, természetközelség.Elugrani a városba meg annyi időben és távolságban, mint Békásmegyerről bemenni az V. kerületbe.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.17. 10:33:04

www.youtube.com/watch?v=IvBVXXwRkzI

Mutasd mutasd az arcodat,
no mond meg szépen hogy ki vagy?
had halljuk hogy ki vagy?

ati27 2010.06.17. 10:33:21

@ati27:
azt még elfelejtettem beirní, számomra az is furcsa volt, hogy már ott laktak évek óta, és ennek ellenére nem ismerték a szomszédaikat, még a saját emeletükön sem! Pedig csak 10centis fal választotta el őket. Falun ez pl elképzelhetetlen!

MP 2010.06.17. 10:35:12

Ezekről mindig a Hofi vicce jut eszembe!
-Mi a különbség a balfasz és a jobbfasz között?
-Mindkettő feláll de a balfasz hozzá is szól!

Kéretik az oldalakat nem a politikával azonosítani!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.06.17. 10:36:18

Anno vidéken csináltunk disco-t. Megjelent egy pesti fickó, aki szemlátomást erejét fitogtatva célozgatott rá, hogy mennyivel jobb lenne nekünk, ha ő beszállna a buliba, mert akkor meg is védene minket az atrocitásoktól, ami bármikor bekövetkezhet. Persze azt nem mondta ki, hogy ő hívná a veszélyt is, amitől megvéd, de egyértelmű volt.
Közben bejött egy vendég. Balta volt nála, mert melóból jött. Pesti ember meglepődött, de mondtam neki, hogy semmi gond, pár hete a megvadult bőrfejűeket kergette meg Gyuri barátom egy vasvillával, majd kompenzációképpen levetkőztetett négy cigányt és eltüzelte a ruháikat, mert bosszantóan viselkedtek. De hamar tudomást szerzett arról is, hogy hétvégente olykor előkerül a hidraulika cső és még szemből nem szúrtak meg senkit.
Hamarosan kijelentette pesti barátunk, hogy nem szeretne itt üzletelni velünk, mert itt állatok laknak. "Pesten bazzeg előveszik a stukkert, az tiszta ügy, aztán lehet elszaladni vagy elugrálni. De itt...Állatok..."
Azzal beült az autójába és nem láttuk többet.
Később még leszakadt egy fül, meg a Jani fél szemére megvakult, mert beleivott valakinek a borába, de más nagyobb incidens nem volt.

MP 2010.06.17. 10:38:07

De azért azt megjegyezném hogy vidéken sem több a hülye mint Budapesten.

Bogyó 2 2010.06.17. 10:38:21

@tobias2: Mekkora barom vagy!

Tudod a vidék az nem egy település, nem ám!
Az hogy a vidéknek mondott helyek közül egyes településeken van szúnyog meg árvíz, igen van. De Vidék-falu másik részén kurvára nincs és nem is volt, nem is lesz. Előbb lesz Pesten, mert ott van Duna, amott meg nincs víz a közelben 30 km-re.
Úgyhogy ott se láttak letépett háztetőt, árvizet, de augusztus 20-án menekülő, másokat letaposó tömeget, nemzeti ünnepen kukaborogatókat, meg tüntetőket verő rendőröket se.

dex.ion 2010.06.17. 10:38:52

elolvastam, a kommenteket is, tudom, irónia, meg nem irónia, mindenkinek ízlése szerint:)...én egy dolgot szeretnék hozzátenni, nyomokban már említette vki feljebb, én azt veszem észre vidéki városokban (nem csak nagyvárosokban), h a vidék egyfolytában TÚLKOMPENZÁL vélt vagy valós lemaradása miatt pesttől. a fiatalok körében az összes neves(nek vélt) külföldi és magyar dj legújabb mixe megvan a megjelenéstől számított 2 napon belül a társaságban mindenkinek, a középkategóriás kocsit megveszik a közeli nagyváros szalonjából 10 év hitelre, h aztán 7 év múlva eladják és másikat vegyenek, kötelezővé válik az évenkénti sítúra és/vagy nyaralás, előbbi vmely nyugat-európai síparadicsomban, utóbbi vmely charter járattal elérhető egzotikus szigeten. ezeknek kötelező eleme a helyszínről a pesti rokonoknak küldött képeslap.

Cobs 2010.06.17. 10:39:36

jajj veretheti magát a cikkiró..büszke lehet hogy pesten lakik..nagy dolog hogy ott jött világra..csomó "vidéki" lakott pesten..én is...én szeretem pestet..de ilyen taplo f.ssszal már rég talákoztam még pesten is..vidéken is vannak ilyenek..de ott az embernek általában tudnak köszönni ha bemegy egy boltba...meg nem hányom el magam ha lemegyek a nyugati aluljáróba....

1bként ennek a cikknek mi volt az értelme??...felbérelt ember hogy népeket megossza???...vagy mi??

idióta egy majom...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.06.17. 10:42:30

@Cobs: "1bként ennek a cikknek mi volt az értelme??...felbérelt ember hogy népeket megossza???...vagy mi??"

Látod a lényeget! ;-)

thazta 2010.06.17. 10:44:14

Megint besurrant valaki egy géphez az elmeosztályon...

totálandi 2010.06.17. 10:45:21

Gyertek Debrecenbe!
Vidéknek vidék, de van pl. GPS-es városnézés ingyen.
www.collegehostels.hu/

sirwalter 2010.06.17. 10:50:24

Hú, ember... (mármint Kedves Posztoló)

Ez a bejegyzés:
- esetedben vagy nagyon nagyfokú frusztrációról tesz tanúbizonyságot, és akkor valamiféle mentális rekreáció javasolt (esetleg valahol "vidéken")
- vagy csak egyszerű provokáció, hogy több száz komment érkezzen... (ez utóbbi már mindenképpen sikerült)

Circus 2010.06.17. 10:52:51

A polgárpukkasztás, provokáció, ill. beeee szavak jutottak először eszembe, ahogy végigolvastam.

Gratulálok mindenkinek - posztírónak, mert elérte a célját, az anyázó posztolóknak meg mert bizonyították a leírt és szándékoltan eltúlzott sztereotípia sajnálatos alapját. Mindenki, aki az anyjába kívánta T. Szerzőt a fenti jegyzet miatt, egy az egyben hozta a kifigurázott társadalmi réteget. Esetleg gondolkodjatok :)

hejhó, hejhó 2010.06.17. 10:59:49

Kerestem, kerestem, de nem sikerült az iróniát felfedeznem, ammyira jól elrejtette a szerző...mindegy, így tuti több lesz a hozzászólás...hogy still legyek "Ha nincs ló, a szamár is jó" :D

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.06.17. 11:05:16

manapsag egyre tobbszor 'visszasirom', amikor meg csak a konyvtarban lehetett netezni. mennyire egyszerubb volt minden, es mennyire konnyebb volt talalkozni is a baratokkal.

nikk rivers 2010.06.17. 11:10:22

"hogyan kerüljünk ki az index címlapjára egy darab szarral" kategóriagyőztes írás :-)

Zsoo 2010.06.17. 11:13:12

@Circus: Ha lekurvázzák az anyádat mosolyogsz rajta? Egyáltalán nem tartom viccesnek az irományt! Az elmúlt rendszer építette fel ezt főváros-vidék sztereotípiát! Budapest egy nagyra nőtt proletár telep. Az pedig, hogy a vidék" az elmaradottság szinonimája lett, az elmúlt 60 év eredménye. Tönkre kellett tenni, mert a parasztság a rendszer ellensége volt. A vidék nemzetmegtartó erejére szükségünk van! Remélem pár éven belül nagyot fog fejlődni.Egyébként arányaiban egy átlag falu is Budapest előtt jár. Egyet ne felejtsünk, a főváros minden magyar tulajdona, és büszkesége kéne, hogy legyen. Budapest a rendszerváltás óta csak visszafelé fejlődik. október 3-án ítéletet kell mondani az elmúlt 20 évről!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.17. 11:13:32

nem teljesen világos, mit ért a kedves posztíró "vidéki" alatt.

nem attól lesz valaki primitív, mert nem budapesten él. sőt.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.17. 11:17:49

ez az írás undorító, egyáltalán nem vicces, mert minden sorából üvölt az ostobaság.

b-max 2010.06.17. 11:18:01

Hát ekkora egy láma posztot.
Csak egy dolgot kérdeznék a postirótól.
Van ugye pest. Van a vidék.
Budapest 8. kerületének "zürősebb" részét vagy pl. a Hős utcát te hová sorolnád az általad felállitott skálán ?

peti papagáj 2010.06.17. 11:19:27

az idézett kommenten, amikor olvastam az eredeti környezetében, magam is kissé, hogymondjam, meglepődtem

Teng-Hsziao Gerzson 2010.06.17. 11:19:47

Uuuuuuuh (halánték megdörzsöl)...
I-ró-ni-a. Hallottak már róla?
Vagy ha leírom, hogy holnap legéppuskázok mindenkit, akin drapp színű bőrcipő van, azt is elhiszik?

A poszt - szerintem - két dologra hívja fel a figyelmet, és igazából mindkettő unalomig szajkózott, de a kommentek többségét elnézve úgy tűnik, jóval triviálisabb dolgokat is többször el kell mondani, mert nem jut el egyesek agyáig:

1.) Néhány vidéki faluban olyan, Mad Max 2-re hajazó világ van, hogy sok, liberális türelmet és nyitottságot mindenek felett hirdető fővárosi értelmiség 10 perc utcán tartózkodás után gyökeresen újragondolná a véleményét.
2.) Mivel Budapesten van a legtöbb baloldali liberális szavazó, ezért az ország más területein úgy tűnik, ott mindenki az. Nem, nem az. Egyébként mennyit is kapott SZDSZ fénykorában? 10% körül (pontos számot nem tudok, de szerintem nem lőttem nagyon mellé). Ez olyan, mintha azt mondanám, mivel vidéken a fővároshoz képest jóval több az agrárszektorban dolgozó ember, ezért vidéken mindenki paraszt. Inkább ne mondjuk egyiket se, mert egyformán nagy hülyeség.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.06.17. 11:19:52

Elég sokan komolyan vették :DDDDDDDDDDDDDD

Ödönke 2010.06.17. 11:20:13

Magyarországon 1 város van. Sajnos. Akár tetszik, akár nem, ez az igazság...

RobinGood 2010.06.17. 11:20:15

Ez irónia akart lenni?
Ennyire nem lehet senki primitív.
OK, hogy trollok is írnak posztot, de ezt már ki is kell rakni címlapra?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 11:21:08

@Zsoo: "Ha lekurvázzák az anyádat mosolyogsz rajta? "

en igen

ugyanis ha lekurvazzak anyamat, az nem engem es nem is anyamat minosit, hanem azt, aki lekurvazta.

marpedig nicns viccesebb, amikor a sudribunko parasztaja nyilvanosan kiallitja magarol a szegenysegi bizonyitvanyt az artikulatlan "szittadazanyamaaat?!" bogesevel..:-DDD

sirwalter 2010.06.17. 11:21:35

@Circus:
és az összes többi kommentelő, aki iróniát, meg humort, meg "társadalmi kísérletet" emleget...

Ilyesmit azért nem csinálunk (tehát nem írunk ilyesmiket) még kísérlet, meg humorizálás gyanánt sem, mert:
- szimplán gusztustalan
- ráadásul gyáva dolog: mert a posztíró nyilván nem tenné meg iróniától hajtva, ill. kísérlet képpen, hogy kimegy az utcára, és szembeköpi az éppen szembejövőt (pusztán, hogy megszámolja, "hányan nem értik a viccet"), mert az 1. vagy 2. ember üzembiztosan leütné, és teljes joggal...

Na de látjuk, mire nem jó az internet...

batman1971 2010.06.17. 11:25:33

BUDAPEST VÁROSÁLLAMOT!

-vadvirág- 2010.06.17. 11:27:04

Posztíró, te még sohasem jártál vidéken. Komplett hülye és rosszindulatú vagy, tájékozatlan és rendkívül buta, szűklátókörű. Egy Bakony-beli kis falucskában élek, éltem a fővárosban, ott nőttem fel, majd Szentendrén és onnan költöztünk ide a férjemmel. Béke van és nyugalom,érdeklődőek, tájékozottak a falubeliek, sok fiatal maradt itthon egyetem után, nézz körül egyszer.

bélabébi (törölt) 2010.06.17. 11:27:34

Nekem tetszett az írás. Összefoglalja amit a Pesti gondol a " vidékről ".
Én erre szoktam mondani, hogy a Budapest egy nagy rezervátum, amiben az ilyenfajta emberek vannak összezárva.
Na most én innen Szombathelyről annyit tennék ehhez hozzá, hogy 240 km Budapest és 130 km innen Bécs.
Na te melyiket választanád?

-vadvirág- 2010.06.17. 11:28:28

Még annyit hozzád Posztíró, hogy ha már annyira kulturált budai vagy, és ennyire lenézed a vidékieket, akkor tanulj meg helyesen írni: "kulturált". Így kell írni, nem úgy, ahogy te írod: "kultúrált"-nak. Mifelénk így írják, tudod.

Nem lepődnék meg, ha törölnéd a kommentemet.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 11:28:51

@sirwalter: "ember üzembiztosan leütné, és teljes joggal..."

koszonjuk ismet annak a megerositeset, hogy a cikkironak igaza van.

senkit nem uthetsz le teljes joggal, ha az nem tamad rad fizikai erovel. lehet, hogy a fatornyos kisfalvak bucsujaban a harmadik kupica lofingato utan ez a divat, de jogallamban es civilizalt helyeken _nem_.

remelem egyszer megertitek:-)

ati27 2010.06.17. 11:29:14

@Ödönke:
Oszt kimozdultál már onnan?

bélabébi (törölt) 2010.06.17. 11:30:39

Hopp hozzátenném, hogy 1 éve voltam ebben a szép, tiszta remek fővárosban kb negyed órát ( melóügy ), majdnem befulladtam a bűztől és a reteksok embertől, igaz előtte 10 évig nem jártam arra, de ígérem újabb 30 -ig nem is fogok.

sanche_ 2010.06.17. 11:31:49

Hát ez vicces poszt. Amíg olvastam egyre jobban magam elé képzeltem azokat a szerencsétleneket, akik annyi hülyeséget és sztereotípiát terjesztenek egymás közt... Kisebbségi érzésben szenvedők, akik folyamatosan minden témában feszültséget gerjesztenek, sportfórumokon is mindég vidékeznek és mocskos város-oznak és így tovább. Témától függetlenül beletrollkodnak mindenbe, hozzánemértve, féligazságokat és sztereotípiákat durrogtatva. És elképzelem ezeket az embereket, akik mérgükben már lilulnak egy ilyen hmhm ironikus és egyébként féligazságokkal teli írásra...Ami pont olyan valóságalapú, mint hogy Budapest zajos, élhetetlen, az emberek ridegek stbstb. Úgyhogy telitalálat!

De csak, hogy komolykodjunk is: Én alapvetően nem értem ezeket a sztereotípiákat, mármint ez most egy "városi", de egyértelmű, hogy vidékről sokkal több ilyen butaság terjeng a város felé. A legtöbb ember jóindulatúan mosolyog ezen, legyen meg a lelkiszegény apró öröme, hogy hülyeséget mondhat megtorlás nélkül. Ismerősi körömben már udvariasan helyre szoktam igazítani az ilyet.
Ott vagyunk már, hogy igazából ott lakik az ember, ahol akar. Nem vagyunk egyformák, valakinek Érd kell, van akinek Budafok, van akinek a belváros, van akinek Szarvas. Ezen mit kell acsarkodni? Miért kell a másik kárára alázni? És hangsúlyozom, ez a poszt egyértelműen egy poén, de a legtöbb ilyesmi írások viszont nem azok.
És elmondom, hogy ez mi: idegengyűlölet. Nagyon aktuális példám, egy nyaralóközség fórumán (és utcáin) áll a bál...Hát dióhéjban az a lényeg, hogy az utca lakói kisajátítottak egy kis közterületet. Ami az utcán(töltésen túliaknak) nem tetszik és amúgy jogtalan is. Figyelem, figyelem! Ha nincsenek cigányok, ha nincsenek németek és egyéb külföldiek, ha nincsenek éppen valláskülönbség, ha nincsenek városiak, ha nincsenek csak nyaralótulajdonosok, akkor az idegengyűlölet utat talál magának és elég lesz a "töltésen túliak" is.
Itt is ez a helyzet, igazából egy divatos idegengyűlölet van beburkolva vidék-város ellentét mázban. És éppen ezért primitív dolog, ha viccen kívül komolyan gondolják az emberek. Sajnos sokan komolyan gondolják.

Norbobo 2010.06.17. 11:32:09

bár egy "faluban" élek a maga 13000 lakosával, de ettől nem érzem magam bunkó középkori "tehénszar túró"-nak

a véleményem meg az hogy ez a bölcs lázadó épp oly sötét és begyepesedett mint azok akikről ír, csak nem a nyágicokat meg zséket utálja hanem azokat akik élelemmel látják el a "kulturált pesti" pofikáját

bunkó · http://bunko.blog.hu 2010.06.17. 11:32:13

A paraszt az egy szakma. Ő az étel előállításához ért és nem a szillogizmushoz. Szillogizmus nem létezhetne paraszt nélkül, ami viszont fordítva nem igaz.
A bunkók aránya pedig éppúgy megvan a nagyvárosban is, csak éppen a városi bunkó nem a kocsma előtt verekszik, hanem pl a vidékieket nevezi bunkónak egy címlapos index-posztban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 11:33:07

@ati27: persze, hogy kimozdultunk, onnan van az osszehasonlitasi alapunk...:-)

egyebkent valami okat csak lehet annak, hogy 5-700.000 videki folyamatosan itt el a fovarosban, nem?;-)

en egy 10 fos csapatban dolgozom es abbol ketten vagyunk bp-re bejelentve.

a tobbi mind videki. es orul, hogy itt el es dolgozik pesten. es semmi penzert nem menne haza, ahol meg mindig a kororvos a pap es a tanacsel.... pardon. azota polgimester birja a pallosjogot es kikozositessel buntetik a sorba be nem allokat:-)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.06.17. 11:33:49

büdöspesti posztíró!
van egy tippem hogy semmihez se értő, diplomás, sose dolgozott ember vagy

sirwalter 2010.06.17. 11:34:54

@az igazi Sipi:
szerintem meg senkit nem köphetsz szembe büntetlenül, ill. anélkül, hogy viselnéd a lehetséges következményeit... se "ironikusan", se kísérletképpen...

ill. igen, csak hamar meg lesz a kísérlet eredménye...

és ha zat gondolod, hogy: "a fatornyos kisfalvak bucsujaban a harmadik kupica lofingato utan (...)" ok nélkül szembe köpik az embert, akkor tévedsz

és ha még szt is gondolod, hogy "(...)jogallamban es civilizalt helyeken" pedig ezt megtehetik, akkor megintcsak tévedsz

yarisugi 2010.06.17. 11:35:45

A bposztolónak van még mit tanulnia az iróniáról. Kezdve a szó jelentésével :)))

Ismerem különben. Nem a Rózsadombon lakik szegény szóval nem kell ezzel fikázni.

TheQuestion 2010.06.17. 11:35:45

Ha irónia, annak elég szar.

Ha suttyomban komolyan is gondolja, akkor csak felebarátilag azt javaslom, adja ezt elő minél gyakrabban minél több ember előtt vidéken és probléma megoldva.

Webszemét.

tobias2 2010.06.17. 11:37:05

@Bogyó 2: "Az hogy a vidéknek mondott helyek közül egyes településeken van szúnyog meg árvíz, igen van. De Vidék-falu másik részén kurvára nincs és nem is volt, nem is lesz." Jó, de ott meg ló van. Azt is utálom.

Ligetek királya, hamvas, üde mályva,
ágad közé fészkelt egy emu madárka.
Szédítő magasan, homokdűnék ölén
szirti szárcsa-kakas költ a káka tövén.

Hangyasereg mász a kertvégi palánkra,
de útjukat állja egy fejtettbab palánta.
Sündisznó házaspár kotlik az árnyékban,
gyenge szemük miatt nincsenek a fényban.

Tónak vize folyik setéten, serényen,
vízesés sem rettent, s indulok keményen.
Meztelen verslábbal gázolok a vízben,
szárnyatlan légy nem jó a friss tejbegrízben.

Mohát, zuzmót, algát gyűjtök és csokrétába kötöm.
Vörös az ég, a sztyeppe ég, az élet csupa öröm.
A szép tájon állva a lelkem kitárva,
megpihenek kissé, rágyújtok pipámra.

Bőregér reppen fel verőfényes gyepről,
köd ereszkedik a környező hegyekből.
Még látom a távolban kékelő ormokat,
de ach, egy kiálló ág gerinchúromon csap.

Sziklákon szökellek szörnyű szenvedéssel,
nem törődöm immár ivással, evéssel.
Szememnek golyója izzóan kigúvad,
bokrok közt búvok, mint dúvad.

Futtomban felbukok fekete farönkön,
s ájultan fexem lenn a hűs anyaföldön.

Tüdőm zihál, hörgök, érverésem gyenge.
Dögkeselyű ereszkedik mellém le a gyepre.
Foltozott hiéna nyaldossa a talpam,
aztán rágni kezdi a lábamat halkan.

Nem vagyok jól. Érzem, ropog csontom.
Vén holló ül egy redves facsonkon.
Hűlő testem felett lelkem gáza leng,
valószínű, utolsó percem közeleng.

Szürke veréb mászik egy sudár makk-fára,
de megcsúsz egy mézgán és esik pofára.
Kuvikmama két kis csibét ellett,
súlyos sebem végülis végzetes lett.

Búsan int a mezei kláris,
kialudt a kedvenc pipám is.
Tudom, nemsokára legyőz az enyészet,
csodálatos, csodálatos a természet!

Kaboldy Tamás

kencel 2010.06.17. 11:37:18

kedves posztoli igen ingerszegeny kornyezetben elhetsz te ott a NAGY fovarosban. En is videken(megyeszekhelyen elek) de elfogadom ha leparasztozol, mert tudom ha te kikerulnel budapesten kivul egy videki kisvarosba eretvagnal, nem talalnad fel magad. Ugy erzem vannak benned hasonlo erzesek mint amit a posztban irtal, de leginkabb a semmitmondo eletedet akartad egy kicsit szinesebbe tenni, plusz polgarpukkasztassal felhivni magadra a nep figyelmet mivel ket nap mulva felakasztod magad, es utolso napjaidba meg veled foglalkozzanak. Ennel esszerubb magyarazatot nem tudnek adni az elkepeszto ostoba 12 eves szinten levo iromanyodra.
Leirom az eletedet roviden.Ha nem a fent leirtak ervenyeultek.

Eled eletedet ott rozsadombon oriasi villaban. Apuci, anyuci megkereste a sok milliot. Megvan a bmw amit anyuci penzebol sikerutl kifizetni, megvan a baratnod (aki a szuleid penze miatt van veled, es minden alkalommal amikor a farkad a szajaba veszi, vegigfut az agyán hogy inkabb tovabb kellett volna tanulni most nem szopnam ennek az elkenyeztetett ocsmany gyereknek a f*szat). A legjobb iskolakba jartal mert anyuci kicsengette a penzt erte, Ha ostoba voltal akkor felvett kulontanart hogy a hulye fejedbe beleverje a kulturat amirol itt irtal, es ami messzirol elkerul teged. MIndened megvolt. Ha valami kell csak nyikkansz egyet es a szulok mar adjak is. AZ eletben semmiert nem kell megkuzdened. de keptelen vagy egyedul elni, fenntartani magad.A sivatagban az oazis kozeben is szomjanhalnal. Napjaidat azzal toltod hogy plazakba logsz egesz nap, nyomod a semmit a csajoknak, lejarsz kondiba hogy kigyurd magad, posztolsz.A barataid a hatad mogott kinevetnek mert egy kis ficsur vagy, nincs akire szamithatnal az eletben. A szuleid elvesztetted, tenyleg senkid sincs mar, ezert elveszed azt a lanyt aki anno ott szopta a f*szod, es egy boldog megjatszott kapcsolatban eltek egymas mellett ugy teve mintha minden tokeletes lenne. Persze ezt az eletet is apuci oroksegebol finanszirozod hiszen az o felepitett cegenel dolgozol. Nem ertesz semmihez, viszont cserebe mindeki utal.
Eljon az orogkor, a feleseged meghalt mar, kicsinaltad idegileg. Es a halalos agyadon fekszel majd egyedul mert az unokaid (ha lesznek) is le fognak sz*rni nagyivbe, mivel anno az ingerszegeny kornyezet amibe felnottel nem nyujtott semmit amit eltudnal meselni nekik. Olbeveszed oket, az egyik azt mondja: nagypapa mit csinaltal amikor fiatal voltal. Erre te: hat kisunokam, velem nem tortent semmi,egesz nap a barataimmal voltam, posztoltam a zinterneten, buliztam... Ezt igy mind egy mondtaba besurited, es mar nem is akarnak toled semmit. Azt fogjak mondani a szuleiknak hogy: a nagypapa unalmas nem szeretek ott lenni.:D

Inkabb tragyazok kertet asok ebbe a szutyok videki varosba mint ott a betondzsungelbe nyomorogjak a hozzad hasonlo dilettansokkal.

Johnny336 2010.06.17. 11:38:00

10 perce ülök, és gondolkozom, hoyg ez most vicc akart lenni, vagy így gondolja.
A stílusból ítélve komolynak szánta, de senki nem lehet ennyire majom.

Budai vagyok, szeretek itt élni, és szeretem a vidéket is. Csak azért nem élek vidéken, mert ott nem találnék jól fizető állást - a természethez pedig nem értek.

Egyébként a cigányozás nem kizárólag vidéki szokás. :)

-vadvirág- 2010.06.17. 11:38:12

Na jó, lehiggadtam egy picit. Biztos hülyéskedsz posztíró, nem gondolhattad komolyan, amit írtál. Talán a nagy kattintásszám vonz, meg az Index címlap. Bejött.

Az a beidézett komment vagy mi válthatta ezt ki belőled. Tömény irónia a posztod, oké. Kerestem az iróniamétert, ahogy a Mandiner vagy a Konzi használja, de nem találtam.

Friedmann Juci 2010.06.17. 11:39:53

zseniális. szeretlek. a körúton kívül nincs is élet. én már a külkerületiekkel sem barátkozom. vidéki parasztok azok is. mind.

phaszfej 2010.06.17. 11:40:56

Erőtlen provokáció ez az írás. Remélem, nem húzta fel magát senki sem. Ez csak az index instruktorainak újabb társadalmi mintavétele a közhangulatról. Teljesen egyértelmű, és ezt a szerző is tudja, hogy baromság az egész.

Néhga-néha bedobnak ilyeneket, hogy lássák, hogyan reagál a közönség, ezzel mérik le, mekkora a feszültség, és ez alapján lehet megtervezni a szellemi-lelki támadás következő lépését.

Hiába, trükkös csávó ez a sátán, csak nem elég okos.

bélabébi (törölt) 2010.06.17. 11:43:00

Felhúzni? Én személy szerint nevetek. Jópofa kis írás, nincs vele semmi baj.
Én eddig is elkerültem Budapestet, ezután is fogom. Nincs vele semmi bajom, de nekem nagyon büdös, zajos, tömegnyomoros, rohanós, zsúfolt és marha nagy.

Friedmann Juci 2010.06.17. 11:43:04

jaj cicu, hát most látom csak, hogy ez a második bejegyzés. őstehetség. :)))

indapass90210 2010.06.17. 11:43:18

Azt, hogy pina (és most mindegy, hogy fővárosi, vagy vidéki, mert a pina az pina), írta már valaki?

yarisugi 2010.06.17. 11:44:09

Amig meg nincs meghatározva hogy mi a vidék vagy mi Budapest addig értelmetlenül vitáztok.

Budapest egy nagy trágyafalu, az útjainak kétharmada földút, méteres a sár ugyanúgy mint az utolsó tanyán. Külvárosaiban ott röfög a disznó meg ott kotlanak a tyukok az ólban. Pedig Budapest.

Vidéknek ott vannak a Buda környéki gazdag települések, Budaörs, Budakeszi (ahol a tehénszaros csizmában klaffog Demszki apánk), a Rózsadombi házak rossz putrinak látszanának az ottani paloták mellett. És nem földtúró parasztok laknak bennük.

Rózsadombról azt hiszik hogy ez a legelitebb környék. Azok hiszik akik nem ismerik. Már 20 éve is gazdagabb hely volt a Svábhegy. A Rózsadomb tele van lepusztult, leválasztott háború előtti villákkal, az utcáin szar szétesik az aszfalt, ha nagyobb boltba akarsz menni mehetsz a picsába le a Mammutba (a Rózsakert egy kalap szar) vagy át Pestre. A betöréseknek is a fő célpontja. Átmenő forgalma hatalmas, bőven van közlekedési zaj, a levegője csak a Széna térhez képest jó, a Svábhegyéhez képest szar, szennyezett. A házak közelsége, a sűrű utcahálózat és a kis telkek miatt mindig jön valahonnan lárma, tuctuc zene.

Csak hogy a helyére rakjuk a dolgokat :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.17. 11:44:22

Cél teljesítve, rengeteg a komment.
Viszont szerepet az tud hitelesen alakítani, akiben benne is rejlik az adott karakter. Tehát ez csak félig vicc, halkuljon a taps.

Kravver 2010.06.17. 11:46:54

A "Rózsadomb" (és környéke) lakhatatlan, közlekedhetetlen és élhetetlen lett. Onnan költöztem vidékre.

lyesmith 2010.06.17. 11:48:56

Na igen mert nem olvastam százával olyan kommenteket hogy

"Aranyos, ahogy meglepődik, hogy bizony az utcán megvernek embereket. Ez se sokat járt még [ a 8. kerületben ], ahol simán agyonvernek, mer jó a dzsekid. Vagy megkéselnek, mer "mitnézel"."

Enyhén szólva állszent a szerző. "Vidéken" sem járt még az biztos.

ati27 2010.06.17. 11:49:36

@az igazi Sipi:
Hát látod a blog neked szól.. Tipikus sztereotipia. Ha már élehtő város: Göteborgban, stockholban, bécsben voltál e?

Friedmann Juci 2010.06.17. 11:53:41

sosem láttam még szép vidéki faszt. ez is jelenthet valamit.

Zsoo 2010.06.17. 11:55:25

@bélabébi: Nekem tetszett az írás. Összefoglalja amit a Pesti gondol a " vidékről ".
Én erre szoktam mondani, hogy a Budapest egy nagy rezervátum, amiben az ilyenfajta emberek vannak összezárva.""

Na ne beszéljünk butaságokat!
Az alja ember nem azért az mert budapesti,
igaz itt több van, de nem azért, mert itt gonosz babák születnek, mindennek megvan az oka! Valóban sok itt a bunkó,
sokkal egyszerűbbek az un.parasztoknál..
Ugyanakkor a vidéki nagyvárosokban is van panelproletár réteg..
Azért a jó szándékot senkinek senkitől nincs joga elvitatni, ez alap. Mindenki magából indul ki.

árnyékgyuri 2010.06.17. 11:55:48

Nekm pont 100%-ban fordított tapasztalataim vannak. Mi vidéken azt se tudtuk (70-es, 80-as évek), hogy léteznek még zsidók. Biztos vannak, de mi közünk hozzá? Leéltem 20 évet (iskola+katonaság), hogy nem hallottam a zsidókról. Én először pestieket hallottam zsidózni, az egyetemen. Sőt, egyszer egy lány akivel együttjártam nagy rákészüléssel elárulta egyik reggel, hogy ő zsidó. Nézett rám, mintha mondott volna valamit. Nagyon nem tudtam hova tenni az infót...egyszerűen nem volt része a világomnak kb. mintha a balkezességét árulta volna el.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 11:59:38

@ati27: becsben, milanoban, athenban, drezdaban, burgaszban, berlinben, pragaban..

ennyi jut eszembe hirtelen.

itthon meg debrecenben, pecsett, szolnokon, nyiregyhazan, gyorben, kiskunhalason, puspokladanyban, tiszafureden, fegyverneken, kisujszallason, karcagon, komaromban, kaposvaron....

ebbol meg ennyi jut eszembe hirtelen.

ezek azok a varosok, ahol nem atutaztam, hanem napokat eltoltottem.

egyeb kerdes?:-)

bélabébi (törölt) 2010.06.17. 12:00:25

@Zsoo:

Nézd legyen igazad. Mondjuk ajánlom Ausztriát minden kedves pestinek és majd egy Graz, Bécs vagy egy Salzburg körbenézés után fog nagyon sírni.
Személy szerint leszarom Budapestet nagyívben.

ati27 2010.06.17. 12:00:34

mennyire látszik az az időpont amikor a blog lekerül a címlapról :)

blah 2010.06.17. 12:01:07

Ez egy cseppet idióta (mondom ezt pösti emberként). Ha kicsit nyugatabbról tekingetünk errefelé akkor nekem tök világos, hogy be kellene tiltani ezt az országot.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 12:04:21

@sirwalter: buntetlenul nem

de onnantol, hogy kezet emelsz, hogy a verbalis inzultust fizikai eroszakkal old meg, abban a pillanatban te vagy a tragyaszagu bunko.

ez axioma:-)

egyszeruen bebizonyitod vele, hogy nincs agyad. hogy keptelen vagy civilizalt megoldasokra, pestiesen szolva sultparaszt vagy.

es nagyon aranyos, ahogy a civilizalatlan bunko megoldasokat akarod beallitani kezenfekvonek. de ugye tudod, hogy ez nem engem minosit?:-)

kegyetlenmongusz 2010.06.17. 12:08:13

kikérem magamnak vidéken nem zsidóznak és cigányoznak, csak cigányoznak.

loislane21 2010.06.17. 12:09:00

@az igazi Sipi: bcsi, te melyik országban élsz? Mert nem ugyanazt a filmet nézzük, az tuti...

Zsoo 2010.06.17. 12:11:04

@bélabébi: Nézd legyen igazad. Mondjuk ajánlom Ausztriát minden kedves pestinek és majd egy Graz, Bécs vagy egy Salzburg körbenézés után fog nagyon sírni.
Személy szerint leszarom Budapestet nagyívben."

Nem értem miért írod ezt. Jártam már Nyugat-Európában is. Nekünk Magyarországot, benne Budapestet kell
rendbe tennünk, nem Bécset! De vajon tudod-e, hogy miért tartunk itt? Na ugye, hogy nem! Fogalmad semmihez, a politikát nem szereted, szarsz mindenre, csak azt szajkózod, hogy ez egy szar ország, szemét néppel! Ismerem a fajtád! A mónikasón nöttetek fel, nem tehettek róla! Csak a keresztény középosztály tudja felvirágoztatni ezt az országot, a 2/3-ad birtokosa.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 12:13:13

@Zsoo: "Csak a keresztény középosztály tudja felvirágoztatni ezt az országot, a 2/3-ad birtokosa. "

na ez a kereszteny ketharmad az, ami miatt hamarosan lehet politikai menekultjogert folyamodni europaban..:-DDDD

tessek szepen felfogni, hogy a vallas egy hobbi.
nem kenyszeritheto senkire, aki akarja, az a amaga oromere csinalja, de ne tegye kotelezove, mert bizony csunya bunti lesz belole;-)

Zsoo 2010.06.17. 12:17:44

@az igazi Sipi: Senki semmit nem tesz kötelezővé. Amúgy meg művelődhetnél kicsit. Európa nem létezne a kereszténység nélkül. A kultúránkat nem értheted nélküle. Ha valaki nem is tartja magát vallásosnak, attól még nem szabadna elutasítania.

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 12:18:18

ÜSSÉTEK A ROHADÉK BUDAPESTIEKET!

sirwalter 2010.06.17. 12:20:26

@az igazi Sipi:

én azt tudom, hogy a hozzászólásod hangneme, a szóhasználatod, ill. "érvrendszered" az, ami téged minősít

- az axióma fogalmának is nézz utána, amit leírtál, az csupán a te - egyébként erősen vitatható - véleményed

- a példámban pedig: a szembeköpés nem verbális inzultus, ugyebár...

Ödönke 2010.06.17. 12:23:02

@Zsoo: Valóban nem létezne. De zsidóság nélkül se. Meg az ateisták nélkül se. Meg a muzulmánok nélkül se. Meg mindazok nélkül se, akik itt élnek/éltek.
A kereszténység egy a sokféle irányzat, gondolkodásmód közül.
És valóban, ahogy ez így itt megy, tényleg politikai menedékjogot kell kérni Európában...

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 12:26:08

@Zsoo: milyen 2/3-ad birtokosa?
ez a hazudozó tolvaj elmebeteg megalomán fidesz banda?
darabra 1/3-ad szavazott rájuk, annak is a fele csak inkább az mszp ellen szavazott, ez azért lényeges mert ezeknek akár 1 év alatt fordulhat a szavazatuk máshová.

a fidesz csürhének 2 jövője van: 4 év mulva kuka, vagy később golyó.

bélabébi (törölt) 2010.06.17. 12:26:11

@Zsoo:

Beteg vagy azt már látom...
Kezelnek ugye? Felszámolták Lipótmezőt, pedig nem kellett volna...

kopogtató 2010.06.17. 12:27:31

a szocik pesten a legerősebbek, szerintem ez már önmagában minősíti pestet:) sok ostoba jószág lakik pesten. én sokat voltam fenn, sehol annyi mocsok, cigány, koldus. a cikk írója szerintem egy átlag pesti szemében is egy irritáló sznob fasz lehet. és gondolom 5 éve költözött fel, azok ilyen fene büszkék a pesjükre, akik még a földet túrták nem is olyan rég

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 12:28:29

@sirwalter: es kepzeld, en szeretek ilyen lenni...:-D

en lehet, hogy provokativ vagyok, lehet, hogy irritalo, de bunko nem. es tudod miert? mert bar megtehetnem, megis uralkodom magamon es soha nem erzem megoldasnak a fizikai eroszakot semmire. ez az, ami engem a bunkoktol megkulonboztet:-)

es kifejezetten tetszik, amikor az igaz valojat a felszinre hozhatom az ilyen sutyerakoknak:-)

remelem, egyszer valamelyik megprobal majd megverni is...

igazolando a sajat sutyerak bunko mivoltat:-)

bélabébi (törölt) 2010.06.17. 12:30:00

@Zsoo:

Milyen szép is volt ott akkor nem?

Egy évvel ezelőtt került nyilvánosságra, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) egy tollvonással megszüntetik. Mára az épületet szinte teljesen kiürítették, a betegeket és az orvosokat szélnek eresztették. A hírek szerint nemcsak az utcára kerülő kezeltek, de a gyógyításukon fáradozók közül is többen – a saját elmondásuk szerint – érzelmileg belerokkantak a történtekbe.

Zsoo 2010.06.17. 12:30:33

@bélabébi: Nincs pénzem kezeltetni magam..

Zsoo 2010.06.17. 12:31:32

@Valaki1: milyen 2/3-ad birtokosa?
ez a hazudozó tolvaj elmebeteg megalomán fidesz banda?
darabra 1/3-ad szavazott rájuk, annak is a fele csak inkább az mszp ellen szavazott, ez azért lényeges mert ezeknek akár 1 év alatt fordulhat a szavazatuk máshová.

Tévedsz, a Fidesznek stabil a tábora!

sirwalter 2010.06.17. 12:32:44

@az igazi Sipi:

- barátom, azt hiszem, akkor be is fejezhetjük a diskurzust, mert szinte mindent helyesen elmondtál magadról (1 kivételével), a civilizáltság jegyében... ;)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 12:32:49

@Zsoo: mar hogy a huncut fenebe ne letezne europa a keresztenyseg nelkul?
semmi koze europanak a keresztenyseghez, hacsak nem nezzuk, hogy hany szaz evet lokott vissza a kereszteny babonasag es terror europan, aholis viragzo kultura volt addig, amig az egyik romai csaszar ki nem talata, hogy a panem et circenses helyett valami uj hulyeseg kell a plebset etetni..:-)

az europai kultura a politeist gorog kulturabol eredeztetheto. a keresztenyseg csak egy jottment europaban, ugyanis egy azsiai vallas, az iszlam es izraelita monoteista vallasok edestestvere.

az europai vallasok politesita es termeszethitek. az mas kerdes, hogy a keresztenyseg kiirtotta oket. ahogy az magyar kulturat es oshitet is.

Ödönke 2010.06.17. 12:33:56

@Zsoo: Tévedsz. Onnan lehet, hogy ez látszik, kívülről meg az, hogy "porlik, mint a szikla".

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 12:35:40

@sirwalter: tolem befejezheted..

de en azert majd irogatom a velemenyemet a te irasaidra, ha ugy gondolom, hogy velemenyem van rola..:-)

mert megtehetem:-)

Cpt. Flint 2010.06.17. 12:36:38

Hát, nem mondom, hogy nagyon humoros lenne, meg iróniából/groteszkből/pamfletből lenne még mit tanulni; de van olyan, aki ezt komolyan vette?
Azért a koreai gumicsizmán és a "több ezer tonna állatszarral feltöltött szántás"-on felröhhentettem kicsit.

egy vidéki tapló (üdv a pesti taplóknak!)

Zsoo 2010.06.17. 12:36:58

Mármint Bálabébit..:)

Zsoo 2010.06.17. 12:38:23

@Ödönke: "porlik, mint a szikla"

-ezt miből idézted?

Cpt. Flint 2010.06.17. 12:38:40

@Ödönke: asziszi, hogy te nem tudod

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 12:39:34

@Zsoo: minden pártnak van egy stabil tábora csak nem ennyi, hanem kb. annyi amennyit 2002 vagy 2006-ban kaptak.
a többi csak át vagy nem szavazott.
és ezek ha újra csalódnak akkor másra szavaznak, ez tuti.

konkrétan én is sok olyan embert ismerek aki utálja orbánt de még jobban gyurcsányék elmúlt 8 évét, és csak azért szavazott a fideszre hogy változzon valami, de a jobbik meg túl szélsőséges neki.

Cpt. Flint 2010.06.17. 12:39:46

@Cpt. Flint: hubaszaki, előbbre került a kommentem, mint amire válaszoltam, azannya! időgép!

Ödönke 2010.06.17. 12:40:54

@Cpt. Flint: Akkor nem tettem volna idézőjelbe.

bélabébi (törölt) 2010.06.17. 12:42:29

Na Zsoo kedvéért elmondom, miért hoztam Osztrák példát.
Aki volt tudja, hogy ott van KULTÚRA, TISZTASÁG és TISZTELET.
Itt nálunk mi van?
Kultúra = Józsibarát, Barátok közt, Fábry
Tisztaság = Budapest
Tisztelet = lásd ez a blog
Lényegében ennyi.

hobby beton 2010.06.17. 12:42:56

és igenis parancsszóra ugrik a sudribunkó... gyönyörű

Ödönke 2010.06.17. 12:43:21

@Zsoo: Komolyan azt hiszed, hogy nem tudom, honnan van ez a részlet?
A Székely Himnuszból.

Ödönke 2010.06.17. 12:44:01

@Cpt. Flint: Igen, nekem is időgépezik a blogmotor. :)

Zsoo 2010.06.17. 12:44:19

@Ödönke: Melyik Székely Hímnuszból?

Ödönke 2010.06.17. 12:46:36

@Zsoo: Nem tudtam, hogy több van. De nyilván én egy műveletlen, utolsó pesti, diplomás, öltönyös bunkó vagyok.

exepszzed (törölt) 2010.06.17. 12:47:16

Ő ISTENI KEGYELME ORBÁN VIKTOR FŐCSÁSZÁR ISTENKIRÁLY, MINDENMAGYAROK VEZÉRÉNEK NEVÉT SZÁTOKRA NE VEGYÉTEK SZOLGÁK!
ŐT ALÁZATOSAN SZOLGÁLJÁTOK, MINDEN SZAVÁT BEFOGADJÁTOK, FEJETEKET ELŐTTE MÉLYEN MEGHAJTSÁTOK, VAGY MAGATOKAT NEMSOKÁRA A BÖRTÖNBEN VAGY A DUNÁBAN TALÁLJÁTOK!!!

Zsoo 2010.06.17. 12:47:31

@Valaki1: @Zsoo: minden pártnak van egy stabil tábora csak nem ennyi, hanem kb. annyi amennyit 2002 vagy 2006-ban kaptak.
a többi csak át vagy nem szavazott.
és ezek ha újra csalódnak akkor másra szavaznak, ez tuti.""

Ez így igaz. Mindjárt linkelek egy grafikát, ha megtalálom..

Zsoo 2010.06.17. 12:50:50

@Ödönke: Én nem szeretnék senkit gyalázni!
Sajnos mindnyájan műveletlenek vagyunk, de erről csak kisebb részben tehetünk..
Ez a verzió nem az eredeti..Megint megpróbálok idézni, mert, hogy én sem vagyok művelt, de lagalább vannak példaképeim!

dr.kakaósbögre 2010.06.17. 12:52:11

mindentől függetlenül a posztíró egy tapló.ennyi.

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 12:54:41

@Zsoo: igen, ebből pont az jön le hogy a kezdetektől ugyanarra a pártra szavazó "törzstábor" igen gyatra mindegyik pártnál.
mondjuk a fideszbe beleolvadtak talán a kdnp és kisgazda szavazók, így lehet a törzstáboruk jó esetben 30%, A TÖBBI GARANTÁLTAN csak ide oda szavazgat arra aki többet ígér neki, meg aki legjobban hazudozik meg éppen leváltja az addigi rosszat.

Cpt. Flint 2010.06.17. 12:56:21

@Zsoo: jajnemá... még székelyhimnuszból is kiképzést tartasz? a zemberek 99%-a így énekli, akkor is, ha te műveltebb vagy.

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 12:57:55

@Valaki1: de ez mondjuk igaz az mszp-re is, annak még kisebb lehet a törzstábora jó ha 15%, a többi csak éppen rászavaz vagy másra aki többet hazudik.
most pl. garantáltan csak a betonhűséges mszp-sek szavaztak rájuk.

éppen erre mondom hogy az mszp (vagy utódja)már csak jobban szerepelhet míg a fidesz sokkal jobb már nem lehet szerintem.
mert azt meg a világon sehol sem tudták megcsinálni hogy ilyen helyzetből mindenkinek jobb legyen, nagyon sok vesztes lesz aki csalódni fog a fideszben.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 13:03:28

@bélabébi:

"Kultúra = Józsibarát, Barátok közt, Fábry
Tisztaság = Budapest
Tisztelet = lásd ez a blog"

kultura? erre van a plebsnek igenye. es ennek a nepnek a tulnyomo reszet a plebs adja ki.

tisztasag = budapest? mint mondottam volt, a lakossag 25-35%-a videki, od avan bejelentve, ott szuletett, csak itt el. a masik egyharmada - mint pl. en is - masodik generacios videki. nekem a szuleim is parasztok voltak, anyam 16 evesen egyedul, apam 14 evesen a szuleivel jott fel ide.

tisztelet..

a tisztelet nem jar. kierdemelheto. ha valaki tiszteletremeltoan viselkedik, akkor azert tiszteletet erdemel. a postban emiltett nem budapesti honfitarsaink - nem mintha nem lenne belole pesten is, dehat nekik nincs celcsoportjuk, csak siman bunkok. nem legitimizaljak a tajparsztsagot azzal, hogy "csak a bunko postiekkel szemben". ok a gerinces bunkok, meret mindenkivel egyforman azok...:-) - pedig nem erdemelnek tiszteletet, mert a viselkedesukkel nem erdemlik ki.

ilyen egyszeru ez:-)

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 13:04:17

@Zsoo: mondjuk csurkával az a gáz hogy a vesztes beszél belőle, bár azért igaza van néha.
az viszont igen gáz hogy éppen az anyázott jobbikkal volt koalícióban 4 éve:-)LOL.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 13:04:34

@Zsoo: hehe

ez a csurka micsoda egy agyalagyult ven hulye:-DDD

az ember, akinek az eleteutja es koponyegforgatasi keszsege talan meg a miniszterelnokunkon is tultesz...:-DD

csak sokkal luzerebb..:-)

Ödönke 2010.06.17. 13:04:54

@Zsoo: Én el tudom dönteni, hogy mit tartok jónak és mit nem. Vannak emberek, akiknek a tettei tetszenek, és vannak, akiké nem. De egy mai politikus semmiképp se az, akit akárki példaképének is kívánnék.

Cpt. Flint 2010.06.17. 13:05:41

@Zsoo: ez a csurka se normálisabb már, mint a torgyándr

Ödönke 2010.06.17. 13:06:31

@Zsoo: És elnézést, ha rosszul, de a székely rokonaim nekem így tanították. Majd megfeddem őket, hogy rosszul tudják a saját dalukat.

Cpt. Flint 2010.06.17. 13:06:51

@az igazi Sipi: én aszittem, te iróniás vagy... most komolyan érvelgetsz ilyesmivel? én még azon is röhögök, hogy az átlagosztrák kulturáltabb lenne

Zsoo 2010.06.17. 13:09:15

@Valaki1: A jobbik akkor még más volt..

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 13:11:19

@Zsoo: ugyanmár, csak kisebb volt persze, meg nem volt gárda, de vonáék voltak akkor is.

Cpt. Flint 2010.06.17. 13:13:02

@Zsoo:
"A tévesen régi székely himnusznak nevezett ének Bartók Béla Este a székelyeknél c. művének rubato dallama.(Valószínűleg a 20-as években írt hozzá szöveget egy ismeretlen költő.) Az ereszkedő pentaton dallam - bár az ősi népdalok mintáját követi - Bartók saját invenciója.

Ó, én édes jó Istenem,[7]
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben légy kenyerem. "

a fentebbi wiki szócikkből ez is.

Valaki1 (törölt) 2010.06.17. 13:13:33

@Zsoo: csurkának az fáj hogy akkor a kis "oldalkocsi" jobbik túlnőtt a mesteren, ráadásul a legtöbb miépes átült a jobbikba...nézd meg szinte minden jobbikos ismertebb arc miépes volt.de a többi is akik a régiókban vezetők vagy képviselők.

ezért nem értem hogy amíg miépesek voltak addig nem voltak zsuidóbérencek, csak azután miután csurka pofára esett?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.06.17. 13:23:44

@Cpt. Flint: en is rohogok rajta..

pedig ez inkabb sirlamas.

dehat azt mondja egy japan mondas, hogy orulj neki, ha esik az eso, mert akkor is esni fog, ha nem orulsz..:-)

Cpt. Flint 2010.06.17. 13:28:01

@az igazi Sipi: én egy durvább verziót ismerek: ha nem tudod elkerülni, hogy megerőszakoljanak, dőlj hátra és élvezd.

Zsoo 2010.06.17. 13:30:16

@Valaki1: Természetesen fogalmad sincs róla..
Vona volt, mivel nem 4 éves ovis..

Ödönke 2010.06.17. 13:32:56

@Cpt. Flint: Akkor majd hamut szórok a fejemre. Vagy mi.

Ödönke 2010.06.17. 13:35:14

@Cpt. Flint: Ez jó, nem ismertem még. :)

Ödönke 2010.06.17. 13:35:52

@Zsoo: Viszont te ezt is sokkal jobban tudod.

fda 2010.06.17. 13:39:51

"Magyarországon 1 város van. Sajnos. Akár tetszik, akár nem, ez az igazság..."

Földrajzórára jártál-e?

Egyébként biztos azt akartad írni, hogy Mo-on egy túlméretes város van. Így már igaz a mondatod.

A várostervezők egyöntetű véleménye szerint az elhető város maximuma 100-200 ezres lakosságnál van, ilyenből van is jópár az országban, egyszer látogass el az egyikbe.

Zsoo 2010.06.17. 13:41:25

@Ödönke: Igen, hisz minden csütörtökön elolvasom a Magyar Fórum-ot. te mit olvasol?

Zsoo 2010.06.17. 13:55:42

Az igazi székely himnusz

Ó, én édes, jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, álld meg Erdély népét!

Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére szál.
Hazamegyünk, megáld majd a
Csíksomlyói Szűz Mária.

(A Bartók-dallamra írt Mária-ének szövege)

Zsoo 2010.06.17. 14:08:05

" A szózat után elénekelték tán a székely himnuszt is a magyar parlamentben? Nem tudják, mit énekelnek himnuszként. Nincs költői műveltségük, és szépnek találják, hogy merre visz a Végzet, vagyis a végzet, mint cúg?
Nem tagadhatom, a végzet, mint cúg, az erdélyi himnusznak nevezett dalszerűség engem is legyőzött már. Majdnem minden gyűlésünk végén a befejezésként elénekelt Szózat után támad egy önkéntes dalárda, borízű hangok és szép szopránok alkotják, amelyik rázendít. És a tömeg vele énekel. Minden belső ellenkezésem ellenére nekem is vigyázzba kell állnom, mert a székely himnuszban a súlyos zenei és szövegbeli színvonaltalanság ellenére Erdély elvesztésének fájdalma jelenik meg.

Ödönke 2010.06.17. 14:11:55

@fda: Természetesen jártam. Vitatkozhatunk, mi az élhető és mi nem, viszont egyik városban se találsz olyan infrastruktúrát, mint itt. És nem azt írtam, hogy örülök ennek, de ez van.

Ödönke 2010.06.17. 14:15:23

@Zsoo: Sok szerencsét a Magyar Fórumhoz. Én elsősorban gazdasági híreket olvasok, politikaiakat inkább meghallgatom a rádióban.

Zsoo 2010.06.17. 14:20:59

Amit nem lehet visszautasítani. Csak az a baj, hogy a kocsmákban is felhangzik ez, mint a legnagyobb bátorság kifejeződése, és az egész egyre olcsóbb és lassan senki nem veszi észre benne a sekélyességet,
A dal abban a korszakban keletkezett, amelyet Szabó Dezső "görénykurzusnak" nevezett, bor- és sörközi állapotban "svábokból jött magyarok" zsidóztak akkor, állásokért, pozíciókért, és a kormány "numerus clausus" törvényt hozott, ami semmit nem változtatott a zsidó-magyar arányon az egyetemeken, de a legfontosabb helyekre sok idegen került. A Nagyatádi földosztás befulladt. A mű 1921-ben keletkezett, szövegét Csanády György írta, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. Az idő, a magyar sors- bocsánat: a Végzet - minden történelmi szakaszunkban emelt rajta. Elsősorban a szöveg erkölcsi parancsai miatt. Az "itt élned, s halnod kell" után nincs mit énekelnünk - imádkoznunk. Ezt széttöri az, aki ezután rázendít a göröngyös út és a csillagösvény slágerközhelyeire.
Az Országgyűlésben azonban csak azok kezdenek így gajdolni, akik valami rosszban sántikálnak és valami nagy bajuk van a saját kis lelkükkel. Beteg emberek, akik félnek valamitől. Talán attól, hogy felismerik őket.

Zsoo 2010.06.17. 14:24:25

Csurka István: Egy nap, két eskü /részlet/
Magyar Fórum 2010. május 20.

Ödönke 2010.06.17. 14:25:12

@Zsoo: Én nem vitatkozom veled erről, mert nem is értem, mi ez a dal. Ez a címe (mint mondám, a székely rokonaim szerint), hogy "Székely Himnusz". Ha ez nekik jelent valamit, akkor ez az, ami. Engem maximum rájuk emlékeztet.
"Himnuszt" sokan írtak, az, hogy melyik az igazi, a "nép" dönti el (vagy bevezetik hivatalosan). Ha nekik a "ki tudja merre..." kezdetű tetszik, akkor az a himnuszuk.

Zsoo 2010.06.17. 14:27:21

@Valaki1: Nézz utána barátom! De engem feleslegesen győzködsz. Tudom amit tudok.

Zsoo 2010.06.17. 14:29:07

@Ödönke: Én csak leírtam a tényeket.
Egyébként nekem tetszik a dallama, a szövege is, ezt szoktam meg. De attól még a tények tények maradnak.

Ödönke 2010.06.17. 14:33:42

@Zsoo: Most ezt arra alapozod, mert valaki leírta, hogy "Az igazi székely himnusz"? Ha lenne Székelyország, és annak ez lenne hivatalos himnusza, akkor azt mondanám, hogy igazad van. De amíg a székelyek nem ezt tekintik himnuszuknak, hanem a másikat, akkor butaság kijelenteni hogy "ez az igazi".
De tök mindegy, nagyon eltértünk a "bunkópestidögöljmeg" vs "vidékiparasztmenjkapálni" témától, ezért ezt be is fejezem.

Ödönke 2010.06.17. 14:35:25

@Zsoo: Nem mindegy, melyiket olvasom? Papíralapút nem olvasok évek óta. De a személyiségemet nem az határozza meg, hogy melyik sajtóterméket fogyasztom, az legfeljebb következmény lehet.

Zsoo 2010.06.17. 14:40:51

@Ödönke: Csak érdeklődtem..

"Természetesen jártam. Vitatkozhatunk, mi az élhető és mi nem, viszont egyik városban se találsz olyan infrastruktúrát, mint itt. És nem azt írtam, hogy örülök ennek, de ez van. "

Milyen infrastruktúrára gondolsz?
Bp. miért lenne élhetőbb, csak mert van metrója? Pl. Szegednek semmi szüksége rá..

hobby beton 2010.06.17. 14:53:57

"paraszt vidéki kommentelők" -> "ún székelyhimnusz"

n1

Ödönke 2010.06.17. 14:58:17

@Zsoo: Valóban nincs Szegednek szüksége rá, viszont az "infrastruktúra" nem csak a metróból áll. De ezt is hagyjuk.

Zsoo 2010.06.17. 15:03:47

Másképp kérdezek?
Mi az ami megvan Bp-en, de hiányzik bármelyik vidéki nagyvárosból?

Zsoo 2010.06.17. 15:11:19

" A szózat után elénekelték tán a székely himnuszt is a magyar parlamentben? Nem tudják, mit énekelnek himnuszként. Nincs költői műveltségük, és szépnek találják, hogy merre visz a Végzet, vagyis a végzet, mint cúg?
Nem tagadhatom, a végzet, mint cúg, az erdélyi himnusznak nevezett dalszerűség engem is legyőzött már. Majdnem minden gyűlésünk végén a befejezésként elénekelt Szózat után támad egy önkéntes dalárda, borízű hangok és szép szopránok alkotják, amelyik rázendít. És a tömeg vele énekel. Minden belső ellenkezésem ellenére nekem is vigyázzba kell állnom, mert a székely himnuszban a súlyos zenei és szövegbeli színvonaltalanság ellenére Erdély elvesztésének fájdalma jelenik meg.
Amit nem lehet visszautasítani. Csak az a baj, hogy a kocsmákban is felhangzik ez, mint a legnagyobb bátorság kifejeződése, és az egész egyre olcsóbb és lassan senki nem veszi észre benne a sekélyességet,
A dal abban a korszakban keletkezett, amelyet Szabó Dezső "görénykurzusnak" nevezett, bor- és sörközi állapotban "svábokból jött magyarok" zsidóztak akkor, állásokért, pozíciókért, és a kormány "numerus clausus" törvényt hozott, ami semmit nem változtatott a zsidó-magyar arányon az egyetemeken, de a legfontosabb helyekre sok idegen került. A Nagyatádi földosztás befulladt. A mű 1921-ben keletkezett, szövegét Csanády György írta, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. Az idő, a magyar sors- bocsánat: a Végzet - minden történelmi szakaszunkban emelt rajta. Elsősorban a szöveg erkölcsi parancsai miatt. Az "itt élned, s halnod kell" után nincs mit énekelnünk - imádkoznunk. Ezt széttöri az, aki ezután rázendít a göröngyös út és a csillagösvény slágerközhelyeire.
Az Országgyűlésben azonban csak azok kezdenek így gajdolni, akik valami rosszban sántikálnak és valami nagy bajuk van a saját kis lelkükkel. Beteg emberek, akik félnek valamitől. Talán attól, hogy felismerik őket."

Csurka István: Egy nap, két eskü /részlet/
Magyar Fórum 2010. május 20.

Zsoo 2010.06.17. 15:13:03

Az igazi székely himnusz

Ó, én édes, jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, álld meg Erdély népét!

Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére szál.
Hazamegyünk, megáld majd a
Csíksomlyói Szűz Mária.

(A Bartók-dallamra írt Mária-ének szövege)

Cpt. Flint 2010.06.17. 15:31:32

@Zsoo: "Mi az ami megvan Bp-en, de hiányzik bármelyik vidéki nagyvárosból?"

Kezdjük ott, hogy mit értesz nagyváros alatt? De mondjuk:
- több színház, több mozi. Nem csak 1 db/város (ha egyátalán van). (Az, hogy van egy pláza mozi meg egy művész mozi esetleg, az még nálam nem több mozi.)
- uszoda (uszodák), strandok
- több kórház, nem 1 db (ha egyátalán van)
stb.
szóval elsősörben a kulturális választék

Cpt. Flint 2010.06.17. 15:35:37

@Zsoo: "Az igazi székely himnusz

Ó, én édes, jó Istenem,"

Ez csak szerinted (meg Csurka szerint) az igazi, meg esetleg Csurka szerint. Ugyanúgy műdallamra készült (oké, Bartók azért eggyel jobb tán', bár nem hiszem, hogy megkérdezték erről) és kb. ugyanabban az időszakban. nocheinmal:
hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_himnusz
"A tévesen régi székely himnusznak nevezett ének Bartók Béla Este a székelyeknél c. művének rubato dallama.(Valószínűleg a 20-as években írt hozzá szöveget egy ismeretlen költő.) Az ereszkedő pentaton dallam - bár az ősi népdalok mintáját követi - Bartók saját invenciója."

kibogozom 2010.06.17. 17:08:37

@Gazz: az 500 év elmaradás nem elég erős túlzás? Klassz poszt, kiválóan ironizál a bunkó pöstiekkel, akik ezt komolyan is gondolják.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.06.21. 20:21:12

@kibogozom: ha irónia akkor tényleg nagyon jó! ha nem akkor....

kszabo 2010.07.03. 21:37:00

Váltsuk le budapestet, száz éve nyúlja a lét a vidék elől. Legyen új főváros Ópusztaszer! Szavazzunk!

turcsány karcsi elvtárs 2010.07.05. 13:42:32

www.youtube.com/watch?v=cktx5NnBVwU
"zsidozó, cigányozó tömegek olyan nagy számban bukkantak fel az elmúlt években, sajnos, ennek elsődleges oka a vidéki internet penetráció." NEM. ennek oka hogy 200ft-ért szinte bárhol agyonszurkálhatnak, valamint a felelőtlen politikai "elit" (elkúrtuk,stb,stb)!
ja és köszönjük a fővárosnak az igénytelen mónikasót, ami jelentősen hozzájárult a sztereotípiák erősödéséhez, antiszemitizmushoz(maunkia viselkedése), rasszizmushoz (meghívottak viselkedése).
persze lehet fasza emberek lennének a vidékiek, ha kolbász helyett kóser pulykaszalámit tömnének magukba.

righthook 2010.08.24. 13:21:06

Ha irónia ez a szöveg, akkor azért gyenge, mert nem eléggé egyértelmű, hogy az.

Ha komolyan gondolja, szánalmas bunkóság.

Kevés agresszívebb, sötét-öntudatúbb, parasztabb ember van a pesti proliknál.

ördög_ 2010.08.24. 13:38:19

Elképesztő, hogy 300 kommenten jóval túl is vannak olyanok, akik háborognak a poszton, pedig már felhívták a figyelmüket, hogy ez inkább a pestiek kifigurázása és irónia az egész...egyértelmű a szövegből, az első pillanattól kezdve.

mikénehavóna 2010.08.24. 14:06:24

@Zsoo: Európa a kereszténység előtt is létezett. Hallottál már a görög városállamokról, és a római birodalomról? Jó sztorik, érdemes elolvasni.

Cheque Republic 2010.08.24. 14:15:32

Hadd idézzem Dr. Simlis egyik számát:

"Szar hely Buda, nincs ott troli!
Mondá vala egy pesti proli."

nicsakegy 2010.08.25. 09:35:35

A cikk alapján te még az oviban a porba fingottál, amikor én már BBS-ről húztam a napi friss világhírt. Tipikus, felszínes nímand suhanc vagy, aki legfeljebb az Interneten látta a vidéket, vagy ott se. Ülj le, elégtelen.

Celtic 2010.08.25. 19:56:09

Eszetlen :) Halalos iras, kivancsi lettem volna, hanyan veszik magukra, de nincs turelmem 300+ kommentet vegigolvasni :)

Szoval gratula, nagy volt :)

German Shepherd 2010.09.01. 12:39:47

Ez a poszt ugyebár vicc?

(Ha nem, akkor a szerzőre valóban illenek a vidéki(eknek tulajdonított) sztereotípiák, úgy pl. mint:
- hülye pesti,
- panelproli,
...
etc.)

waturday 2011.08.10. 00:14:58

ahogy smittpál álamfő egy L-lel, úgy írod te is, hogy kultúrált, hosszú Ú-val.... szevasz
(meg ott a többi egybe írás vs. külön írás, vesszőalkalmazás stb. ...)

Celtic 2013.11.21. 15:32:30

Ize. Hozzafuzom, a nyugdijasoknak sem artana egy engedely...szavazashoz es kommenteleshez

hvg.hu/itthon/20131120_Kiss_Zoltan_nyugdij

prognosys 2019.03.20. 05:59:23

...és te nevezed magad „bölcs" lázadónak :( te sok minden vagy, de „bölcs" biztosan nem

Celtic 2023.10.15. 19:26:56

"Ha irónia ez a szöveg, akkor azért gyenge, mert nem eléggé egyértelmű, hogy az.
Ha komolyan gondolja, szánalmas bunkóság."

Ez a komment mindig tetszett a blog.hu-n. Eszébe sem jutott, hogy vele van a baj, mert nem érzékeli az iróniát, ha nem rágjék a szájába
süti beállítások módosítása